Az Európai Unió tagállamai jóváhagyták a szerzői jogi irányelv vitatott módosítását

Jóváhagyták a szerzői jogi szabályozás vitatott módosítását hétfőn az Európai Unió tagállamai, így mára minden akadály elhárult az az internet szabadságát veszélyeztető irányelv hatályba lépése elől.

Az irányelvvel biztosítani akarják, hogy az internetes vállalatok a jelenleginél többet fizessenek a felhasznált tartalmak után a művészeknek, a zenészeknek és a hírszolgáltatóknak. A kisebb platformokra és a startup cégekre enyhébb előírások vonatkoznának, mint például a Youtube-ra vagy a Google-ra. A Wikipediához hasonló, nem kereskedelmi célú oldalak pedig automatikusan kívül esnek majd a szerzői jogi szabályozásnak alávetett tartalmak körén. A frissített irányelv nem tér ki arra, hogy milyen eszközök szükségesek a jogsértő tartalmak eltávolítására, csupán meghatározza, hogy nem lehetnek az internetes platformokon illegális, szerzői jogi védelem alá eső tartalmak. Ha mégis ez történik, a jogtulajdonosok pert indíthatnak. A korábbi tervezetek leginkább vitatott pontját a valamilyen formában szerzői jogi védelem alá eső tartalmak törlésére vonatkozó előírások jelentették. Noha ezen végleges egyezségben már nincs szó kötelező előzetes szűrésről, sok bíráló szerint a platformok valószínűleg így is algoritmusokat fognak bevezetni, hogy megfeleljenek az új szabályoknak. Mint a tájékoztatásban írták, idézés, kritika, recenzió, karikatúra vagy paródia készítésének céljából ezután is – sőt az eddiginél nagyobb védelem mellett – fel lehet tölteni védett tartalmakat, így a GIF-ek és mémek továbbra is a világhálón maradnak és megoszthatók lesznek.

Az Európai Unió tagállamainak két évük lesz átültetni az új szabályokat a nemzeti jogba.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Hogy kerül a (gumi) csizma a vitrinbe?

sze ápr 17 , 2019
A táskaméretűtől a miniatűrig több mint négyszázféle mobiltelefont ismerhetnek meg az érdeklődők a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában hétfőn GSM – Generációk Saját Mobiljai címmel megnyílt időszaki kiállításon. Képes Gábor, a kiállítás rendezője elmondta, hogy a szeptemberig látható időszaki kiállítás anyagát négy budapesti és egy szegedi magángyűjtő több ezer készülékéből válogatták […]

És még ez is...