mínuszos.hu

Az EU-s pénzesőtől hízhatna a Magyar Telekom, de az eredményen ez nem látszik

A Magyar Telekom közzétette 2017. második negyedévre és első félévre vonatkozó pénzügyi eredményeit. Nem ad okot túlzott optimizmusra.

Az összbevétel 2017 második negyedévében 8,9 százalékkal, 153,5 milliárd forintra nőtt (2016 második negyedéves összbevétel: 141 milliárd forint). A 2017. első félévben, az előző év azonos időszakához képest 5,3 százalékkal, 294 milliárd forintra nőtt. A növekedést elsősorban a rendszerintegráció/információs technológiai (RI/IT) szegmens bevételeinek nagyarányú növekedésének és a magasabb készülékértékesítésnek köszönhető. A társaság közleménye szerint a RI/IT szegmens növekedését elsősorban a felgyorsult ütemben Magyarországra érkező EU források illetve ezek támogatásával megvalósult hardver-, és szoftverbeszerzési projektek állnak.

Az EBITDA éves összehasonlításban 1,8 százalékkal 47,9 milliárd forintra csökkent 2017 második negyedévében, féléves összehasonlításban pedig 8,9 százalékos az EBITDA csökkenése. A társaság közleménye szerint ennek csupán az a magyarázata, hogy hiányoznak a 2016 első negyedévében realizált egyszeri profitjavító tételek, az Infopark G épületének és az Origo szégyenletes eladása. „A Csoport bevételek jelentős mértékben, 8,9 százalékkal tovább nőttek 2017. második negyedévben az előző év azonos időszakához képest. Az EBITDA azonban 1,8 százalékkal csökkent, mivel a sikeresen végrehajtott költségcsökkentési intézkedések nem tudták teljes mértékben ellensúlyozni a bruttó fedezet csökkenését” — nyilatkozta Christopher Mattheisen vezérigazgató.

Publikus célkitűzések*

* A Crnogorski Telekom pénzügyi eredményei és a többségi részesedés átruházásáért kapott tranzakciós ár nélkül.
** Módosított, nagyjából 560 milliárd forintról.

Exit mobile version