Az ESET szerint ilyen lesz a jövő

Az ESET jövő évre szóló kiberbiztonsági előrejelzése szerint sok vállalat továbbra is hatalmas összegeket utal a zsarolóvírusok készítőinek, ahelyett, hogy a kiberbiztonsági védelmét fejlesztené, a jelentés tanulságai szerint ez a sajnálatos hozzáállás várhatóan 2018-ban is folytatódni fog. „Miközben úgy tűnik, hogy számos nagyvállalat egyre komolyabban veszi a kiberbiztonságot, és megkapják az eredményes munkához szükséges költségvetést és vezetői támogatást, addig a nekik beszállításokat végző és szolgáltatásokat nyújtó kisebb vállalkozások továbbra is küzdenek a biztonsággal, így vonzó célpontot jelentenek a bűnözők számára” – mondta Stephen Cobb, az ESET biztonsági kutatója, aki 2017-ben megjósolta a kritikus infrastruktúrák elleni támadásokat is.

A jelentés kiemelt figyelmet szentel a biztonsági cégek és a bűnüldöző szervek együttműködésének, ez továbbra is igen fontos és hasznos terület annak érdekében, hogy az internet használata mindenki számára biztonságosabb lehessen. és a nemzetközi bűnbandákra hatékonyan le lehessen csapni. A világ minden országában hangsúlyos témaként jelent meg 2017-ben a választások esetleges manipulálhatósága. Az államoknak 2018-ban meg kell tenniük az ezzel kapcsolatos megelőző intézkedéseket, hogy megvédjék saját demokratikus folyamataik digitális biztonságát.

A 2018 májusától alkalmazandó GDPR szabályozás a korábbi adatvédelmi irányelvet váltja fel, és a határidő közeledtével egyre növekednek az adatvédelemmel kapcsolatos aggodalmak. A jelentésben az ESET szakemberei az adatgyűjtés felhasználói tudatosságára összpontosítanak, kiemelve az IoT révén begyűjtött adatokban rejlő kockázatokat és hangsúlyozva a jelentős büntetéseket, amelyek a cégeket fenyegetik, ha nem képesek megfelelő védelmet kínálni az általuk kezelt személyes adatoknak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Öt irodai termék, amit érdemes még idén beszerezni III.

ked dec 26 , 2017
ShareTweetPinShareItt az év vége, és a legtöbben csak pár nappal az ünnepek előtt kapnak észbe, hogy az éves költségkeret megmaradt részét még el kellene költenünk. Ilyenkor érdemes valóban hasznos termékeket vásárolni. A Leitz összegyűjtött öt irodai terméket, amit érdemes még idén beszereznünk, hogy a munkahelyen is gördülékenyen induljon az új […]
laptop

És még ez is...