Az esélytelenek nyugalmával: megalakult a Digitális Szabadság Munkacsoport

Az Igazságügyi Minisztérium létrehozta a Digitális Szabadság Munkacsoportot, amely a nemzetközi technológiai cégek működésének átláthatóvá tételét tűzte ki célul – közölte Varga Judit igazságügyi miniszter. A munkacsoport feladata, hogy a technológiai óriáscégek működését a demokratikus alapjogok, a személyes szabadságjogok és a jogállami működése szempontjából vizsgálja. Olyan konkrét kérdésekre is választ keresnek, hogy milyen jogorvoslati lehetősége van annak, akinek törlik a platformját (sic), vagy hogy mennyire átlátható a hirdetések megjelenésének algoritmusa – közölte Varga. Hozzátette: miután országhatárokon átnyúló tevékenységről van szó, nemzetközi összefogásban kell gondolkodni, ezért az egyeztetésekbe bevonják a technológiai óriáscégeket. A tervek szerint idén nemzetközi konferencián összegzik majd a tapasztalatokat – mondta a miniszter. A témával kapcsolatos észrevételeket a munkacsoport honlapján várják.

Az alakuló ülésen többek között a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, az Országos Bírósági Hivatal, a Gazdasági Versenyhivatal, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, illetve a Pénzügyminisztérium és az Innovációs és Technológiai Minisztérium részvételével tartották meg.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Hivatalos: Delta Technologies lett az Est Media

sze márc 4 , 2020
A Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Est Media hétfőtől hivatalosan is Delta Technologies Nyrt. néven folytatja tevékenységét, miután a Fővárosi Törvényszék befejezte a cég nevének, székhelyének és igazgatósági tagjainak megváltoztatását. A cégbírósági bejegyzéssel a Delta csoport négy tulajdonos-menedzsere hivatalosan is csatlakozik a vállalat igazgatóságához. A Delta Technologies az informatikai piaci pozíciójának további […]
Delta Csoport, Delta Technologies