Az érintőképernyő lehet idén a sláger

Az idei karácsonyi időszakban már nagymértékben érezhető volt a tabletértékesítések növekedése, az igazi áttörést azonban az idei év hozhatja meg. A Notebook.hu becslése szerint a teljes magyar számítástechnikai piacot figyelembe véve az utolsó negyedévben ugyanis már több tablet fogyott, mint notebook. A jelenlegi trend alapján viszont, idén akár másfélszer annyi tablet is fogyhat majd, mint notebook. „A tabletek átlagára alig éri el az 50 ezer forintot, míg a notebookok esetében 150 ezer forintot meghaladó átlagárról beszélhetünk a tavalyi évet tekintve. Természetesen egy tablet nem veheti fel a versenyt egy notebookkal, ugyanakkor, ha valaki nem tudja kihasználni utóbbinak a teljesítményét, inkább dönt egy tablet mellett” – mondta Farkas András, a Notebook.hu ügyvezető igazgatója. Hozzátette, a karácsonyi szezonban a leginkább keresettek a 7”-os kijelzővel rendelkező tabletek voltak, míg a notebookok közül a Core i3-as gépeket keresték a vásárlók.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.