mínuszos.hu

Az elmúlt nyolc év nyomot hagyott a mobilelőfizetések számán is

sim-kártyaA lakosságnál az előfizetések és a hívások számában, illetve a percforgalom alakulásában is a havidíjas mobilelőfizetések kerültek túlsúlyba 2014-2021 között – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).

A hatóság közleménye szerint az egy számlás előfizetésre jutó havi átlagos percforgalom és a hívások átlagos hossza is több mint negyven százalékkal nőtt a vizsgált időszakban, közel azonos hívásszám mellett. Ezzel szemben a feltöltőkártyás felhasználók 2021-ben 21 százalékkal kevesebb hívást kezdeményeztek havonta, mint nyolc évvel ezelőtt. Mind a feltöltőkártyás, mind a havidíjas mobiltelefon-használatban jelentősen visszaesett az indított sms-ek átlagos havi száma – feltehetően az ingyenes üzenettovábbítási lehetőségek elterjedése miatt – ismertették.

A lakossági vezetékestelefon-előfizetések száma a vizsgált első két évben nőtt ugyan, de csökkenő mértékben, majd 2017-ben, a DIGI adatszolgáltatásba történő bekerülésével – egy egyszeri ugrást követően – stagnálni, illetve enyhén csökkenni kezdett a megfigyelt időszak végére. Ebben a szegmensben a hívások száma drasztikusan visszaesett a percforgalom szolidabb csökkenése mellett, ami az átlagos híváshossz közel 2,5 perccel való növekedését eredményezte. Mindhárom típusú telefonhasználat esetén a saját hálózatba irányuló hívásforgalom a legjelentősebb – bár az elmúlt nyolc év alatt csökkenő – arányú. Tavaly a vezetékes telefonról beszélők második legtöbb forgalmat jelentő hívásiránya a mobil hálózati, utána pedig a helyi, hálózaton kívüli.

Az NMHH tájékoztatása szerint a belföldi hívásforgalomban 2014 és 2021 között bekövetkezett változásokat a szolgáltatók által az átlagos havi költségmutatóhoz benyújtott adatok alapján vizsgálták. A hatóság 2012-ben dolgozta ki az Átlagos havi költségmutatót a felhasználók tájékoztatása és a fogyasztói tudatosság fokozása érdekében. A legnagyobb mobil- és vezetékestelefon-szolgáltatók – Magyar Telekom, Yettel, Vodafone (leendő 4iG), 4iG (DIGI) – aktuálisan előfizethető díjcsomagjait alapul vevő mutatót a hatóság honlapján havi frissítéssel publikálják.


 

Exit mobile version