mínuszos.hu

Az ellenzék többsége ellenzi az internet- és telefonadót

ZX-81

A legnagyobb ellenzéki párt elszánt és elkötelezett abban, hogy minden rendelkezésre álló eszközzel, az érintett szolgáltatók, vállalkozások, civil és szakmai szövetségek, fogyasztói szervezetek és állampolgárok összefogásával megakadályozza az internet- és telefonadó bevezetését – közölte Baja Ferenc vasárnap Budapesten. Az ellenzéki párt internet- és infokommunikációs tagozatának elnöke sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által bevezetni kívánt internet-, telefon-, mobil- és sms-adó az információszolgáltatást szűkítené, a civilizációs esélyegyenlőségi szakadékot mélyítené, a munkanélküliséget pedig növelné. Mindezeken felül gazdaságilag is „elfogadhatatlan és jogellenes” – tette hozzá. A kisebb, nem jobb és nem is baloldali párt szerint a telefon- és internetadó valójában egy bújtatott áfaemelés. A párt szerint teljesen irreális bevételi tervnek nevezte a telefon- és internetadót, ahogy a sárgacsekkadóból tervezett 250 milliárdos bevételt is nehezen hihetőnek tartotta. Hozzátette, hogy miután nincsenek nyilvános hatástanulmányok, ezért valószínűnek tartja, hogy az Európai Bizottság számára elfogadhatatlan lesz az új adófajta.

Exit mobile version