mínuszos.hu

Az ÁSZ a digitális kereskedelem megadóztatását mérlegeli

Állami SzámvevőszékMagyarországnak foglalkoznia kell a digitális kereskedelem megadóztatásával – többek között erre hívja fel a figyelmet az Állami Számvevőszék (ÁSZ) legfrissebb elemzése, amely a digitális adózással kapcsolatos dilemmákat járja körül. Az ÁSZ elemzői rávilágítanak, hogy a jelenlegi adózási szabályok lehetőséget adnak a digitális szolgáltatást nyújtó multinacionális cégeknek arra, hogy a legkedvezőbb adózási feltételeket kínáló országban adózzanak. Ennek következtében pedig szinte teljesen mentesülnek a társasági adó fizetése alól, míg a tényleges szolgáltatás helye szerinti állam jelentős adóbevételtől esik el. Az ÁSZ elemzői ennek a méltánytalan helyzetnek a megszüntetése érdekében vizsgálják a kidolgozás alatt álló javaslatokat, illetve értékelik, hogy az esetleges bevezetésük milyen hatással lenne a magyar államháztartásra, továbbá milyen ellenőrzési feladatok ellátását igényelné.

Az ÁSZ elemzői kiemelték, adózási szempontból az okozza az alapvető problémát, hogy a jelenlegi adószabályok a vállalkozások fizikai jelenlétén alapulnak. A digitális szolgáltatások esetében azonban nehézséget jelent annak meghatározása, hogy az értékteremtés hol történik, sőt még az is, hogy a digitális tevékenység által létrehozott értéket hogyan lehet mérni. Ezt kihasználva, a digitális szolgáltatást nyújtó nemzetközi vállalatok ott adóznak, ahol ennek a feltételei a legkedvezőbbek, így a nyereségük arányában sokkal kevesebb adót fizetnek, mint a hagyományos gazdaság szereplői. Az ÁSZ elemzői arra a következtetésre jutottak, hogy ha az EU keretében nem születik döntés a speciális adó bevezetéséről, ellenben a bevezetés mellett döntő tagállamok egyéni tapasztalatai kedvezőek, akkor célszerű lehet Magyarországon is egy hasonló adó bevezetése. Ezáltal elérhető lehet, hogy a globális és a jelentős mértékű határokon átnyúló digitális szolgáltatást nyújtó vállalatok a Magyarországon létrehozott értékkel arányos adót fizessenek.


 

Exit mobile version