Az Apple-t figurázná ki a Honor kampánya

selfieA magyar piacon egy hete bemutatkozott Honor marketingstratégiája a vásárlókkal ápolt közvetlen kapcsolatra épül. A www.forthebrave.hu oldalon kialakított microsite arra biztatja a látogatókat, hogy álljanak be egy virtuális sorba, hogy a Magyarországon egyelőre korlátozott darabszámban elérhető Honor 6 okostelefonok közül egy darabot félretegyenek a számukra. A Honor szerint az okostelefonok piacán a fogyasztóknak rengeteg marketingköltséget kell megfizetniük, amelyek a készülékeket drágává teszik. A gyártó éppen ezért lerövidítette az értékesítési láncot, és csak egyetlen online bolton keresztül forgalmazza a készülékeit minden országban.

A bevezetési kampányhoz használt microsite-on az érdeklődők lefoglalhatnak maguknak egyet az elérhető ötszáz Honor 6 készülék közül, mely a termékkínálat csúcsteljesítményű zászlóshajója. Ehhez – kötelezettségvállalás nélkül – be kell állniuk egy virtuális sorba úgy, hogy egy szelfit töltenek fel magukról. A kampánnyal a Honor görbe tükröt mutat azon konkurenseinek, amelyek a hagyományos sorbaállás kényelmetlenségeit használják fel hírverésre. Célja az is, hogy a világ leghosszabb virtuális sorával bekerüljön a Guinness Rekodok könyvébe.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Dell: egyszerűen csak a legnyitottabb, a legrugalmasabb és a legpraktikusabb

ked nov 11 , 2014
A Dell bemutatta új Network Functions Virtualization (NFV) megoldásait és az ezekhez tartozó kezdőcsomagokat. A kezdőcsomagok a nyílt ökoszisztémából érkező partnerek, valamint a nyílt forráskódú szállítók szoftvereivel kombinált Dell rendszereket és szoftvereket kínálnak a távközlési hálózatok tesztelésének és bevezetésének felgyorsításához. A gyártó szerint az új megoldásai segítségével a távközlési szolgáltatók […]
antenna

És még ez is...