Az amerikai kormányzat erősíti a kibertámadások elleni védekezést

Az amerikai kormányzat erősíti a kibertámadások elleni védekezést – jelentette be John Bolton nemzetbiztonsági tanácsadó, miután Donald Trump aláírta az új kiberbiztonsági stratégiát. A negyvenoldalas stratégia új irányelveket vázol fel a szövetségi kormányzat és ügynökségek számára azt illetően, hogy hogyan védjék az eddiginél hatékonyabban a saját adatbázisukat, az Egyesült Államok létfontosságú infrastruktúráit, és az amerikai állampolgárok adatait is. Bolton hangsúlyozta: a változtatásra nagy szükség volt, de – ahogyan fogalmazott – „nemcsak azért, hogy offenzívabbak legyünk a kibertérben, hanem azért is, hogy új, elrettentő struktúrák létrehozásával megmutassunk ellenségeinknek, hogy ellenünk indított támadásaikért nagyobb árat kell majd fizetniük, mint amennyit akarnának”. A nemzetbiztonsági tanácsadó ugyanakkor leszögezte: az Egyesült Államok nem készül kiberháborúra.

Az új kiberstratégia egy sor elsődleges fontosságú feladatot vázol fel: köztük például globális internet-politika kidolgozásának szükségességét, vagy kiberbiztonsági szakértők kiképzését. Az új stratégia bejelentését megelőzően a Trump-kormányzat eltörölte elődje erre vonatkozó intézkedéseit. Barack Obama ugyanis kimerítő és hosszadalmas engedélyeztetési eljáráshoz kötötte a hackertámadásokra történő válaszadást. Bolton leszögezte, hogy az Obama-adminisztráció intézkedéseinek megszüntetése késlekedés nélküli válaszadást tesz lehetővé a külföldről érkező hackertámadásokra. Elemzők felhívták a figyelmet arra, hogy a kibervédelem erősítését szolgáló új irányelvek kiadása nem sokkal a novemberi, úgynevezett félidős választások előtt történt, amikor – amerikai hírszerzési szakemberek szerint – megszaporodhatnak a számítógépes támadások.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Kiderült, mi a leggyakrabban fotózott magyar étel az Instagramon

hét szept 24 , 2018
ShareTweetPinShareA Falatozz.hu országos ételrendelő portál utánajárt, hogy a magyarok mely hungarikumnak számító ételeket szeretik kitenni az Instagramra. A listát az Instagram adatai alapján állították össze, csak a 2018-ban feltöltött fotókat figyelembe véve. Meglepő, hogy olyan ételek is vannak a lista alján, amelyeket valószínűleg sok magyar ember szeret enni, de valamiért nem érzik […]

És még ez is...