Az adat a világgazdaság új olaja

1

adat-olajA gazdaság teljesítőképességét új nyersanyag határozza meg: a hálózatba kapcsolt gyárak, járművek vagy termékek által keltett folyamatosan növekvő adatáram. „Az adatok jelentik a világgazdaság új olaját“ – mondja Lothar Baum információtudomány kutató, aki a Bosch renningeni új kutatás-fejlesztési központjában irányítja azt a szakértői csapatot, amely a növekvő adatvolumen célzott értékelésével foglalkozik. Mint elmondta, a gyártási adatok értékelése révén a Bosch 17,4 százalékkal lerövidítette a hidraulikus szelepek ellenőrzésének idejét. „Alkatrészek milliói esetén még néhány másodperc is számottevő idő, a centekből pedig eurómilliók lesznek” – állítja Baum. Minden megtakarítás javítja a versenyképességet és ezáltal erősíti az előállított termékek vonzerejét.

Baum és kollégái jelenleg annak előrejelzésén dolgoznak, hogy mely autók, melyik években, milyen problémákkal jönnek majd a Bosch szervizeibe. A szervizek így felkészülhetnek a szükséges javításokra, például megrendelik a szükséges alkatrészeket, és raktárállományaikat is optimalizálhatják. „Az autósok számára ez gyorsabb és magasabb színvonalú szolgáltatást jelent, mert a szervizben már készleten van az alkatrész és nem akkor kell megrendelni. Az adatok kiértékeléséhez szükséges eljárással már most is rendelkezünk, most még kiegészítjük adatbázisunkat annak érdekében, hogy optimálisan alkalmazhassuk” – mondja Baum.

One thought on “Az adat a világgazdaság új olaja

  1. Első lépés volt, mikor berakták a számlálókat a kütyübe.(Nyomtató 5000 óra vagy oldal, oszt kaputt) Most már adóközelben jelet is fog küldeni, (Bosch stb feldolgozza), és az ügyfél gépén megjelenik a célzot hírdetés a lepukkanást nemsokkal megelőzően. Nem lenne egyszerűbb síma védelmi pénzt fizetni?!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Féltékenységből lopott laptopot

vas okt 11 , 2015
ShareTweetPinShareFéltékenységből lopta el volt barátnője laptopját a 41 éves N. O. 2015. augusztus 7-én éjjel. A férfi először csak beszélni akart a sértettel, amikor a nőt felkereste az otthonában. A gyanúsítottat csalódás érte, szerelmét egy másik férfi társaságában találta. Amikor az egykori barátnő és az ismeretlen férfi elhagyta a lakást, […]

És még ez is...