Úgy vélik, hogy a genetikai tényezők jelentős szerepet játszanak az autizmus kialakulásában – ám évtizedeken át rejtve maradt, pontosan mik ezek. A tudósok kezdenek nyomokra bukkanni — írja a BBC.
Az 1970-es évekig a pszichiátria uralkodó nézete az volt, hogy az autizmus a rossz nevelés következménye. Az 1940-es években az osztrák pszichiáter, Leo Kanner vitatott „frizsideranya-elmélete” szerint az autizmust a korai gyermekkori trauma okozta, amit az érzelemmentes, elutasító anyák idéztek elő.
Daniel Geschwind, a Los Angeles-i Kaliforniai Egyetem (UCLA) idegtudományi és genetikai professzora szerint ezt ma már jogosan tartják mélyen káros és hibás elméletnek – ám közel három évtized kellett ahhoz, hogy Kanner teóriáját megcáfolják. Csak 1977-ben, amikor két pszichiáter áttörő tanulmányt publikált, amely kimutatta, hogy az autizmus gyakran fordul elő egypetéjű ikreknél, kezdett kialakulni egy pontosabb kép az autizmus eredetéről.
Ez volt az első tanulmány, amely genetikai összefüggést tárt fel az autizmus hátterében. A kutatások azóta kimutatták, hogy ha az egyik egypetéjű iker autista, a másik kilencven százalékos valószínűséggel szintén az. Ezzel szemben az azonos nemű kétpetéjű ikrek esetében ez az arány körülbelül harmincnégy százalék. Ezek az értékek jóval meghaladják a teljes népességre jellemző 2,8 százalékos gyakoriságot.
Ma már széles körben elfogadott, hogy az autizmus kialakulásában jelentős genetikai összetevő játszik szerepet. De hogy pontosan mely gének érintettek, és hogy ezek működését milyen más tényezők befolyásolják, még csak most kezd kibontakozni.
Apró eltérések
Az 1977-es ikertanulmány után is évtizedek teltek el, mire feltérképezhették az autizmus és az emberi genom közötti bonyolult kapcsolatot. Két ember genetikai állománya között a különbségek aránya mindössze 0,1 százalék, vagyis minden ezer DNS-építőelemből körülbelül egy eltér. „Néha ezeknek az eltéréseknek nincs hatása, néha kismértékű, máskor pedig rendkívül erős hatásuk van” – mondja Thomas Bourgeron, a párizsi Pasteur Intézet idegtudományi professzora.
Jelenleg az esetek akár húsz százalékában azonosítottak olyan „nagyon erős” genetikai eltéréseket, amelyek önmagukban, egyetlen gén mutációja révén okoznak komoly neurofejlődési eltéréseket. Ezeket a mutációkat különösen aktívan kutatják, mivel gyakran súlyos, életminőséget erősen befolyásoló fogyatékosságokat eredményeznek.
„Ez nem az a fajta autizmus, amit a filmekben látunk” – mondja Bourgeron. „Ha valaki ilyen súlyos mutációval születik, nagy valószínűséggel értelmi fogyatékossággal, mozgáskoordinációs zavarral vagy epilepsziás agyfejlődési zavarokkal kell szembenéznie.”
A tudósok eddig legalább száz olyan gént azonosítottak, amelyeknél ilyen mutációk előfordulhatnak. Bourgeron maga is úttörő volt ebben: 2003 márciusában két olyan génmutációt azonosított, amelyek autizmushoz köthetők. Ezek a mutációk az agyi neuronkapcsolatok (szinaptogenezis) kialakulását befolyásolták. Bár a felfedezés tudományos áttörés volt, a médiában alig jelent meg – akkoriban George W. Bush épp hadat üzent Iraknak.
Később további mutációkat fedeztek fel, például a Shank3 génben, amely az autista emberek kevesebb mint egy százalékánál fordul elő. Ma már tudjuk, hogy ezek közül néhány úgynevezett de novo variáns, vagyis a fejlődő embrióban véletlenszerűen alakulnak ki, és egyik szülő véréből sem mutathatók ki. Geschwind ezeket „villámcsapásszerűen” jellemzi – ritkák és váratlanok.
Más esetekben azonban ezek a mutációk öröklődhetnek, még akkor is, ha a szülők neurotipikusnak tűnnek. „Felmerülhet a kérdés: ha egy autista gyermek ritka mutációt örököl az egyik szülőtől, miért nem autista az a szülő is?” – mondja Geschwind. „A válasz az, hogy a szülőben ez a mutáció nem elegendő az autizmus kiváltásához, de a gyermeknél más, kisebb hatású génekkel kombinálva már kiváltja a neurofejlődési különbségeket.”
Környezeti tényezők
Természetesen az autizmus kialakulásában környezeti tényezők is szerepet játszhatnak – még egypetéjű ikrek esetében is előfordul, hogy csak az egyik kap diagnózist.
A környezeti tényezők kutatása azonban korábban áltudományos elképzeléseket is életre hívott, mint például a már alaposan megcáfolt vakcina-autizmus elméletet. Ifjabb Robert F. Kennedy, az Egyesült Államok egészségügyi minisztere nagyszabású kutatási projektet hirdetett az autizmus okainak feltárására 2025 szeptemberéig, és e célból felvette a vakcinaszkeptikus David Geiert az Egészségügyi Minisztérium adatkutatójának. Az Autism Society of America aggodalmát fejezte ki a terv megalapozottságát és lehetséges káros hatásait illetően.
Az amerikai National Institutes of Health szerint a nem genetikai okok között szerepelhet a magzati korban elszenvedett légszennyezés, bizonyos növényvédő szerek hatása, extrém koraszülés, valamint a szülés körüli oxigénhiány.
Korai fejlődés
Ma a genetikai kutatások viszik előre annak megértését, hogyan vezethet a neurofejlődés autizmushoz. Úgy tűnik, hogy sok érintett gén az agykéreg kialakulásának időszakában válik aktívvá – ez az agy ráncos, külső rétege, amely számos magasabb szintű funkcióért felelős, beleértve a memóriát, a problémamegoldást és a gondolkodást.
Ez a kritikus agyfejlődési szakasz a magzat méhen belüli fejlődése során megy végbe, és Geschwind szerint valahol a 12. és a 24. hét között tetőzik. „Ezeket a mutációkat úgy is elképzelhetjük, mint amelyek megzavarják a normális fejlődési mintákat, letérítik a fejlődést a szokásos útról, és egy másik mellékágra terelik, ahelyett hogy a neurotipikus fejlődési pályát követné,” mondja Geschwind.
Mivel ezek a génmutációk súlyos fogyatékosságokat okozhatnak, az ezekről szóló információk lehetővé tették a szülők számára, hogy támogató közösségeket hozzanak létre – például a FamilieSCN2A Alapítványt, amely olyan családok közössége, ahol az autizmus diagnózisa az SCN2A gén mutációjához köthető. Felmerült az is, hogy az ilyen genetikai információkat jövőbeni reproduktív döntések befolyásolására használják.
„Ha egy újonnan (de novo) kialakult variánsról van szó, akkor el lehet mondani a szülőknek, hogy alacsony az esélye annak, hogy egy következő gyermeknél is ugyanazok a neurofejlődési problémák jelentkezzenek, mivel ebben az esetben a genetikai öröklődés szerepe korlátozott. Azt is meg tudjuk jósolni, hogy a gyermek fejlődése milyen spektrumon mozoghat majd az idő során – és azok a szülők, akiknek két éves gyermeke nem beszél és mozgásfejlődési késésben van, szeretnék tudni, mire számíthatnak” – mondja Geschwind.
Bár mindez jelentős segítséget jelenthet ezeknek a családoknak, az autista közösségen belül nem mindenki fogadja pozitívan a genetikai kutatások gondolatát. Az autizmus rendkívül sokszínű spektrum, amely azoktól, akik súlyos testi és szellemi fejlődési akadályokkal küzdenek és önálló életre sosem lesznek képesek, egészen azokig terjed, akik jóval kevesebb támogatást igényelnek, és az autizmust identitásuk és előnyük részének tekintik – ők általában ellenzik az autizmus zavar- vagy rendellenességként való ábrázolását.
Éppen ezért sok autista ember, családjaik, valamint számos tudós is aggodalmát fejezi ki amiatt, hogyan használhatják fel a genetikai adatokat.
Összetett kép
Az elmúlt fél évszázad genetikai kutatásai kimutatták, hogy az autista emberek többségénél a neurodiverzitás a több száz vagy akár több ezer, viszonylag gyakori génváltozat együttes hatására alakul ki, amelyeket mindkét szülőtől örököltek.
Ezek a génváltozatok jelen vannak mind a neurotipikus, mind a neurodivergens emberek populációjában, és önmagukban egyikük hatása sem számottevő. Együttesen azonban jelentős hatással vannak az agy hálózatainak kialakulására. Bourgeron szerint nem ritka, hogy az egyik vagy mindkét szülő hordoz bizonyos ilyen génváltozatokat, és emiatt autisztikus jegyeket mutat – például a rend iránti erős igény, nehézség az érzelmek felismerésében, vagy rendkívüli érzékenység mintázatokra –, de ezek a jellemzők nem olyan mértékűek, hogy náluk hivatalos autizmusdiagnózist lehetne felállítani.
Az elmúlt húsz év során az autizmus kutatói kreatív módszereket dolgoztak ki ezeknek a finomabb variánsoknak a felismerésére. A 2000-es évek elején Simon Baron-Cohen, a cambridge-i egyetem pszichológia és pszichiátria professzora, munkatársaival kifejlesztette a „Reading the Mind in the Eyes” tesztet, amely azt vizsgálja, mennyire képes valaki felismerni mások érzelmeit – például játékosságot, vigasztalást, ingerültséget vagy unalmat – kizárólag a szemek fotója alapján.
Az elképzelés szerint a gyengébb teszteredmény nagyobb valószínűséget jelez arra, hogy az illető autista lehet. „Az autista emberek másként tekintenek az arcra, és úgy tűnik, számukra a száj adja az információk nagy részét, A neurotipikus egyének viszont inkább a szemekből olvasnak” — mondja Bourgeron.
Nemrégiben a 23andMe genetikai tesztszolgáltatóval együttműködve – amely vállalta, hogy honlapján elérhetővé teszi a „Reading the Mind in the Eyes” tesztet – Bourgeron és Baron-Cohen több mint 88 ezer ember adatait tudták összegyűjteni a gondolatok és érzelmek szemekből való kiolvasásának képességéről, és ezeket összevetették a résztvevők genetikai adataival. Ezen az adatbázison keresztül számos olyan génvariánst tudtak azonosítani, amelyek összefüggésbe hozhatók a gyengébb érzelemfelismeréssel – ezek közül sokat vélhetően autista emberek hordoznak.
Más kutatások is azt találták, hogy az autizmussal összefüggő gyakori génváltozatok gyakran negatív korrelációt mutatnak az empátiával és a szociális kommunikációval, ugyanakkor pozitívan kapcsolódnak az elemző gondolkodáshoz, a rendszerek és szabályok megértéséhez, valamint a rutinok kialakításához. A legérdekesebb, hogy ezek a génváltozatok gyakran magasabb iskolai végzettséggel, valamint kiemelkedő térbeli, matematikai vagy művészi képességekkel is összefüggésbe hozhatók. „Ez talán megmagyarázza, hogy ezek a nagyon régi őseinktől származó genetikai variánsok miért maradtak meg az emberi populációban az evolúció során” – mondja Geschwind.
Geschwind és Baron-Cohen jelenleg egy olyan kutatási projektbe kezdtek, amely azt vizsgálja, hogy az autizmussal összefüggésbe hozható gyakori génváltozatok magyarázatot adhatnak-e arra, hogy miért fordul elő gyakrabban az autizmus férfiaknál, illetve hogy miért tűnnek az autista nők jobbnak abban, hogy elrejtsék vagy elfedjék neurodivergens jellemzőiket az autista férfiakkal szemben.
„Valószínű, hogy a férfiak és nők agyfejlődésében és -működésében tapasztalható különbségek miatt a férfiak fogékonyabbak, míg a nők bizonyos fokig védettek az autizmus genetikai hajlamával szemben – de ezt még nem értjük teljesen” – mondja Geschwind. Ugyanakkor néhány szakértő úgy véli, hogy az autizmus valójában sokkal gyakoribb lehet a nők körében, mint azt jelenleg gondoljuk, és hogy ennek a csoportnak a tapasztalatai gyakran háttérbe szorulnak.
„Az autizmus nem egy olyan biológiai jelenség, amit tesztelni kellene, és amelynél egyértelmű kategóriák és prognózisok léteznek” – állítja Sue Fletcher-Watson, az Edinburghi Egyetem fejlődéslélektani tanszékének professzora.
Geschwind szerint az autizmusban megfigyelhető nemi különbségek megértése segíthet azonosítani olyan védő tényezőket, amelyek a jövőben terápiás célokra is alkalmazhatók lehetnek. Ugyanakkor ez az elképzelés is éles vitákat szül, és rávilágít az autizmuskutatás egyik alapvető ellentmondására: míg egyes tudósok a kezelések fejlesztésén dolgoznak, más kutatók – és maga az autista közösség egy része – úgy vélik, hogy az autizmus nem egy kijavítandó rendellenesség, hanem egy identitás és megosztott tapasztalás.
„Az autizmus nem olyan, mint a rák, amit mindenki rossznak tart, és amit mindenki gyógyítani akar. Véleményem szerint soha nem is lesz ilyen” – mondja Fletcher-Watson.
Különösen aggasztónak tartja, hogy sok autista ember attól tart: az autizmus genetikai kutatásainak végső célja egy olyan prenatális (születés előtti) teszt kifejlesztése, amely egzisztenciális fenyegetést jelenthet az autizmusra nézve. 2005-ben egy aktivista létrehozta az „Autista népirtás óráját”, jelezve, hogy ha egy ilyen teszt létezne, az a kisebbségi csoportok kiirtására irányuló történelmi kísérletek folytatásának tekinthető. Két évtizeddel később ezek a félelmek továbbra is élnek.
„A genetikai kutatók általában keveset tettek annak érdekében, hogy meghallgassák és kezeljék az autista közösség félelmeit a genetikai adatok biztonságával és jövőbeli felhasználásával kapcsolatban” – mondja Fletcher-Watson. Ezeket az aggodalmakat politikai környezet is súlyosbítja, például egyes szélsőjobboldali pártok erősödése, ami még valószínűbbé teszi a genetikai adatok eugenikus célú felhasználását.
A prenatális tesztek már most is bevett gyakorlatnak számítanak az Egyesült Királyságban bizonyos állapotok esetén, amelyek akkor jelentkeznek, ha a test sejtjeiben egy adott kromoszómából egy extra példány található. Ilyen például a Down-szindróma (21-es kromoszóma triszómiája), az Edwards-szindróma (18-as kromoszóma) és a Patau-szindróma (13-as kromoszóma). „Egyes országokban, például Izlandon, a pozitív szűrés után a terhesség-megszakítás aránya közel 100 százalék” – teszi hozzá.
Széles spektrum
Joseph Buxbaum, a pszichiátria professzora a Mount Sinai Icahn Orvostudományi Karán, az Autizmus Szekvenálási Konzorcium (egy mintákat és genetikai adatokat megosztó nemzetközi kutatócsoport) alapítója úgy érzi, hogy egyes autista aktivisták nem látják a teljes képet.
„Amikor valaki azt mondja nekem: «Autista vagyok, és szerintem nem kéne engem kutatni», akkor én így válaszolok: «És mit gondolsz arról az emberről, aki nem beszél, 50-es IQ-val rendelkezik, és soha nem fog tudni egyedül élni felügyelet nélkül?» Amikor beavatkozásokról gondolkodom, én ezekre az emberekre gondolok – nem arra, aki nehezen tart szemkontaktust, furcsa érdeklődési körökkel bír és nehezen boldogul társas helyzetekben”– mondja Buxbaum.
Geschwind egyetért, és szintén az autizmus spektrumán belüli jelentős eltérésekre hivatkozik. „A spektrum többsége olyan állapot, amelyet ugyanúgy el kell fogadni és kezelni, mint bármely más fogyatékosságot” – mondja. Ugyanakkor hozzáteszi, hogy van egy másik csoport – akiket súlyosabban érint az autizmus –, akik esetében kezelésekre is szükség lehet. „Ez két különböző dolog” – mondja.
A spektrum jobb tagolása érdekében a Lancet Bizottság 2021-ben hivatalosan is bevezette a „mély autizmus” kifejezést. Ez azokat az autista személyeket írja le, akik nem képesek önállóan kiállni magukért, és várhatóan életük végéig 24 órás támogatásra szorulnak. Azóta több klinikai vizsgálat is indult, amelyek különböző terápiás megközelítéseket alkalmaznak annak érdekében, hogy célzottan beavatkozzanak egy-egy gén működésébe, amely fizikai és szellemi fogyatékosságot okoz a mély autizmustól érintett emberekben.
Van remény
E kezelések alapgondolata, hogy mindannyiunknak két példánya (allélja vagy variánsa) van minden egyes génből – egy-egy az édesanyától és az édesapától. Egy új tanulmány Geschwind laborjából azt a felismerést használta ki, hogy a mély autizmushoz kapcsolódó új (de novo) génmutációk többsége csak az egyik génpéldányt kapcsolja ki. Ez arra utal, hogy csökkenthető lehet a fogyatékosság súlyossága a megmaradt, ép példány működésének fokozásával. „Ez azt jelenti, hogy van egy érintetlen példány, amelynek működését sikerült fokoznunk, hogy kompenzáljuk a másik hibásat” – magyarázza Geschwind.
Bourgeron nemrégiben klinikai vizsgálatot indított, amelyben a lítium nevű fémet használja a Shank3 gén működésének fokozására olyan autista gyermekeknél, akiknél ismert a Shank3 mutáció. A jövőben Geschwind szerint olyan technológiák, mint a Crispr, amelyek lehetővé teszik az emberi DNS szerkesztését, már az élet még korábbi szakaszában alkalmazhatók lehetnek. Például a gént terápiás célból még a méhben be lehet juttatni azokhoz a magzatokhoz, akiknél különböző mutációkat azonosítottak. „Nemrég találtunk egy módot ennek megvalósítására. Lehet, hogy nem tudjuk teljesen kijavítani az érintett gént, de részben talán igen” – mondja.
Az FDA nemrég engedélyezte az Egyesült Államokban működő Jaguar Gene Therapy biotechnológiai cég számára egy klinikai vizsgálat elindítását, amelyben génterápiát alkalmaznak olyan autista gyermekeken, akiknél a Shank3 gén mutációja és egy ezzel együtt járó genetikai rendellenesség, a fejlődést, beszédet és viselkedést befolyásoló Phelan–McDermid-szindróma is jelen van.
„Ez a vizsgálat csak azért lehetséges, mert minden részt vevő gyermek rendelkezik genetikai diagnózissal. És mert a Mount Sinai kutatói, valamint más intézmények szakemberei az elmúlt 15 évben tanulmányozták, hogyan fejlődnek ezek a gyerekek e mutációk jelenlétében. Ezt a természetes lefolyású adatbázist kontrollcsoportként tudjuk felhasználni a vizsgálatban” – mondja Buxbaum.
Noha az ilyen vizsgálatok kétségkívül hatalmas előnyökkel járhatnak az érintett gyermekek és családjaik számára, Fletcher-Watson továbbra is szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy ezeket autizmus-terápiaként ábrázolják – akár súlyos, akár enyhébb formában. Ő inkább az értelmi fogyatékosság kezelésének tekintené ezeket.
„Úgy gondolom, hogy amikor az emberek az autizmus egygénes eseteiről beszélnek, nem őszinték. Valójában az értelmi fogyatékosság egygénes okairól van szó, amelyek sok esetben együtt járhatnak autizmussal is. De az autizmus kutatására elérhető finanszírozás, az aktív szülői kampánycsoportok és a különféle erőforrások olyan mértékűek, amilyenek az értelmi fogyatékosság esetében nem állnak rendelkezésre” – mondja Fletcher-Watson.
Ugyanakkor Fletcher-Watson optimistábban tekint arra a lehetőségre, hogy a genetikai kutatások révén új kezelések szülessenek az autista embereknél gyakran együtt jelentkező állapotokra, például epilepsziára, alvászavarokra, kényszerbetegségre (OCD) vagy emésztőrendszeri problémákra.
Bourgeron jelenleg egy európai projektet koordinál, amely a mentális egészség területén a kockázatokkal, a rezilienciával és a fejlődési sokféleséggel foglalkozik. A projekt során autista emberekkel és családjaikkal működnek együtt, hogy jobban megértsék, az autizmus miért ritkán jelentkezik önmagában, illetve mi tesz egyes embereket fogékonnyá ezekre az állapotokra.
Emellett Bourgeron szerint jobban fel kell ismernünk a neurodiverzitást, és csökkentenünk kell az autizmussal kapcsolatos megbélyegzést is. „Úgy gondolom, genetikusokként vissza kell térnünk az egyes emberek szükségleteihez. Vannak autista emberek, akiknél a Shank3 mutáció olyan súlyos hatással van, hogy folyamatos gondozásra van szükségük. Másoknak viszont csak bizonyos iskolai támogatásra van szükségük. Összességében jobban kell törekednünk arra, hogy felismerjük a neurodiverzitást, és mindent megtegyünk azért, hogy azok az emberek, akik eltérően működnek a többségtől, sikeresen boldogulhassanak a társadalmunkban” – mondja.
English summary
|
