A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy új adatbázisban gyűjti a jogszerűtlenül feladott tűzifahirdetések adatait – közölte a hivatal. A közlemény szerint az internetes promóciók ellenőrzése során rendszeresen bebizonyosodik, hogy az illegális faanyag-kereskedelmet folytatók álnévvel, illetve kitalált EUTR technikai azonosítóval adják fel hirdetéseiket. A panaszok szerint az eladók nem az előre […]

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nevével visszaélve küldtek leveleket ügyfeleknek az adathalászok – hívta fel a figyelmet az MNB. Az ügyfelek jelzései alapján több esetben tapasztalták, hogy ismeretlen csalók hamis elektronikus leveleket küldenek ki megtévesztően az MNB nevében, vagy annak „elvárásaira” hivatkoznak, és így próbálnak banki azonosítókat, pénzt kicsalni magyar […]

A NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. által üzemeltetett központi szolgáltatások infrastruktúráján 2018. október 27-én (szombat) 09:00 órától 21:00 óráig karbantartást végeznek. Ezen időszak alatt az alább felsorolt szolgáltatások nem lesznek elérhetőek — olvasható a NISZ honlapján. – Magyarorszag.hu, – Személyreszabott Ügyintézési Felület, – Biztonságos Kézbesítési Szolgáltatás, – Tárhely-adminisztráció, – Tárhelyszolgáltatás […]

A Facebook és a Twitter eddig nem tapasztalt kínai beavatkozást az idei amerikai választásokba – jelentette a Bloomberg hírügynökség a közösségi médiumok meg nem nevezett képviselőire hivatkozva. Donald Trump azzal vádolta meg Kínát szeptemberben, hogy megpróbál beavatkozni a november 6-i félidős választások kampányába. Peking azonnal visszautasította ezt. A Facebook és […]

Kockázatos a közösségi portálok használata Törökországban német állampolgárok számára – figyelmeztetett a német külügyminisztérium. A Törökországba látogató németeknek szóló külügyminisztériumi tájékoztató frissített kiadásában hangsúlyozták, hogy a török hatóságok az utóbbi két évben egyre több német állampolgárt fosztottak meg a szabadságától. Az őrizetbe vétel és a büntetőeljárás pedig számos esetben „a […]

Az Oracle OpenWorld 2018 rendezvényen ugyanis a társaság közleménye szerint Larry Ellison kijelölte a felhő jövőjének útját. Ellison hosszasan beszélt a kibervédelem jelenlegi állapotáról, amely szerinte „nem elég jó”. A probléma megoldására a vállalat elnöke új Oracle Cloud Infrastructure biztonsági szolgáltatásokat jelentett be, amelyek automatizáltak, jó felderítési képességekkel rendelkeznek és […]

Az időnk kilencven százalékát beltérben töltjük, annak kétharmadát otthonunk fogságában, miközben a beltéri levegő akár ötször szennyezettebb is lehet a kintinél – derült ki a VELUX Cégcsoport kutatásából. A rendszeres szellőztetéssel csökkenthetjük a benti levegő nedvesség- és szén-dioxid tartalmát, valamint szabályozhatjuk a hőmérsékletét. Ennek megvalósítására fejlesztett megoldást a VELUX és […]

Egymilliárd forintos beruházással épült robotizált tehénistállót adtak át Kocson; az Aranykocsi Termelő, Szolgáltató és Kereskedelmi Zrt. létesítményében az állatok fejését robotok végzik, emellett a takarmányozást, a trágyázást és a többi szükséges műveletet is teljesen automatizálták. László Kálmán vezérigazgató elmondta, az 540 tejelő szarvasmarha ellátásához egy műszakban két ember munkájára van […]

Az elmúlt egy évben, világszerte öt internethasználóból három már találkozott technikai támogatásnak álcázott kibertámadással, közülük legalább egynek pedig a pénze is bánta ezt – derül ki egy friss, 16 országra kiterjedő kutatásából. A vizsgálat szerint az ilyen adatlopási esetekben a támadó szakértőnek adja ki magát, aki vagy telefonon, hamis személyazonosság […]

Párt-Állam-Párt címmel hozott létre nyilvános internetes adatbázist az egykori állampártok, a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) és a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) megyei, járási, valamint városi pártfunkcionáriusairól a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága (NEB). Tóth Judit, az MNL főlevéltárosa ismertette: az adatbázis 3000 megyei, járási, illetve városi […]