Nyolcvanegy éves korában meghalt Larry (Lawrence) Roberts amerikai tudós, az internet egyik atyja, aki az 1960-as években vezette az amerikai Fejlett Kutatási Projektek Ügynökségét (ARPA) , amelynek feladata volt az ősinternet, az Arpanet létrehozása. Ő volt az, aki számtalan mérnököt toborzott arra a feladatra, hogy megépítse a rendszer hardverjét és […]

Ryan Ding, a Huawei ügyvezető igazgatója a londoni Global Mobile Broadband Forumon tartott előadásában kijelentette; az 5G fejlődésének gyorsulása két tényezőnek köszönhető: egyrészt annak, hogy az 5G első felhasználói nagy országok lesznek, amelyek a globális lakosság egyharmadát teszik ki – alkalmazásának terjedése ezért gyorsabb lesz, mint a 3G és a […]

A fiatalokat az ár, az idősebbeket a kedvezmény mértéke érdekli a kuponok vásárlásakor – derül ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös elemzéséből. E szerint az internetes kuponos oldalakon az átlagos kosárérték közel négyszeresére nőtt: míg nyolc éve átlagosan 3300 forintot költöttek egy vásárlás alkalmával a legnagyobb bónuszos-kuponos […]

A Huawei Londonban, a Global Mobile Broadband Forumon bemutatta azokat az innovatív megoldásait is, amelyek segítik majd a szolgáltatókat az 5G kereskedelmi felhasználásának elindításában. A Huawei antennamátrix megoldása (Massive MIMO) a világ eddigi legkönnyebb és legkisebb aktív antenna egysége (AAU), amely elég erős ahhoz, hogy akár 15-ös erősségű tájfunok idején […]

Új portál beszerzésére, üzembe helyezésére és üzemeltetésére írt ki nyílt közbeszerzési pályázatot a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2019.01.15.-i határidővel. A kiírás szerint a feladat éves szinten legalább hárommillió, havi szinten 400 ezer egyedi látogató kiszolgálására alkalmas tartalommenedzser-rendszer megoldás szoftver implementálása, üzembe helyezése, üzemeltetési támogatása, valamint szoftverfejlesztési támogatás. Nem pályázhat olyan […]

Saját, minősített szerverközpont kialakítását kezdte meg az OTT-One, amelynek kapacitása különböző tevődik majd össze, több mint 800 darab kiszolgáló egység felhasználásával. A védett szerverközpont egyrészt támogatja majd a vállalatot a már meglévő ügyfeleinek kiszolgálásában, másrészről pedig megnyitja az utat olyan üzleti lehetőségek irányába, amelyek előfeltétele egy saját szerverközpont megléte. A […]

Világszerte felértékelődik a közösségi média szerepe – mondta Szűts Zoltán médiakutató. A szakértő a közösségi média pozitívumai között említette, hogy rég nem látott ismerősökkel kerülhetünk kapcsolatba, legnagyobb veszélyének pedig azt, hogy személyes kapcsolataink meggyengülhetnek. Szűts Zoltán hangsúlyozta: tudni kell, hogyan kezeljük a közösségi média felületeit. A szocializációnak két közege létezik, […]

A lengyel vállalatiszoftver-szolgáltató InfoConsulting bejelentette elsődleges IFS partnerré (IFS Principal Partnerré) való kinevezését Csehországra, Magyarországra és Szlovákiára vonatkozóan. Elsődleges partnerként a jövőben az InfoConsulting lesz az IFS fő értékesítési és szolgáltatási csatornája a három országban, kiszolgálva az összes meglévő IFS ügyfél, valamint az új ügyfelek igényeit. Az InfoConsulting a további […]

A Huawei Technologies bejelentette, hogy eddig huszonkét távközlési szolgáltatóval kötött világszerte megállapodást, valós, ötödik generációs (5G) kereskedelmi hálózatok kiépítésére, és további 50 szolgáltatóval vesz részt 5G hálózatok tesztelésében. A londoni Global Mobile Broadband Forumon a vállalat bemutatta innovatív megoldásait, amelyek segítik majd a szolgáltatókat az 5G kereskedelmi felhasználásának elindításában, egyben […]

A több mint 13 ezer pályázó közül az Európai Bizottság 2800 települést választott ki és részesít WiFi4EU-utalványban. A kiválasztott települések (önkormányzatok vagy önkormányzati társulások) wifipontokat hozhatnak létre a városházákon, közkönyvtárakban, múzeumokban, parkokban, tereken és a közösségi élet egyéb olyan színterein, ahol még nem áll rendelkezésre ingyenes vezeték nélküli internetkapcsolat. Magyarországon […]