Újabb sztrájkkal kezdték az évet az Amazon internetes áruház Madrid melletti logisztikai központjának dolgozói csütörtökön, továbbra is jobb fizetési és munkafeltételeket követelve. A San Fernando de Henaresben található központban tavaly november óta ez már a hetedik munkanap, amikor sztrájkkal tiltakoznak a munkavállalók. Kifogásolják, hogy a korábbi, áprilisban lejárt kollektív szerződés […]

Európai terjeszkedésre készül a legnagyobb kínai online kereskedelmi portál, az Alibaba – írta a Handelsblatt. A beszámoló szerint az Alibaba első lépésként felépít egy 220 ezer négyzetméter alapterületű bázist Belgiumban, a Liége-i repülőtér mellett. A beruházásra legkevesebb 75 millió eurót (24,5 milliárd forint) fordítanak. A bázis az Alibaba szállítmányozási leányvállalata, […]

Egyre nő a mobilinternet népszerűsége – ez rajzolódik ki a Vodafone karácsonyi forgalmi adataiból, amelyben a szolgáltató az ügyfelek december 23-26. közötti adatait vizsgálta. Több mint másfélszer annyi adatot használtak a Vodafone ügyfelei az idei karácsonyi időszakban az előző évhez képest, míg a két évvel ezelőtti adatokat nagyjából megtriplázták. A […]

Ismeretlen hackerek behatoltak az amerikai republikánusok képviselőházi bizottságának (NRCC) számítógépes rendszerébe a 2018-os félidős választások idején – jelentette be Ian Prior, a bizottság szóvivője. „A bizottság kiberbiztonsága kiváló, és amint értesült a támadásról, azonnal jelentette a Szövetségi Nyomozó Irodának (FBI), amely jelenleg is nyomozást folytat az ügyben” — olvasható a […]

A Netflix tartalomszolgáltató Rijád követelésére kivette szaúd-arábiai kínálatából egy stand-up komédiájának egyik epizódját – jelentette az amerikai közszolgálati rádió (NPR). A szaúdi médiahatóság a Patriot Act with Hasan Minhaj című szórakoztató műsor azon epizódjának letiltását kérte a szolgáltatótól, amelyben a kaliforniai humorista Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceget és Szaúd-Arábia jemeni […]

Szomorúnak tűnik, mégis jó hír az interneten vásárlóknak, hogy leáll az Internetes Károsultak (IK) oldala a Facebookon. Mint Bai László IK alapítója írja, az oldal bezárásának több oka is van, Egyrészt az elmúlt évekhez képest a károsultak száma jelentősen visszaesett ami nagyon pozitív. A visszaesés annak köszönhető, hogy az oldalon […]

Több mint hatszáz éles riasztásuk volt a mentőknek a Szív city alkalmazás révén – mondta Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője. A Szív City néven indított közösségi mobilapplikációt eddig 15 ezren töltötték le, ennek segítségével már húsz ember életét sikerült megmenteni. Az önkéntesek a Szív city applikáció letöltésével és a […]

Idén tovább nő az internetes adathalász támadások száma az Eset előrejelzése szerint. A szlovák internetbiztonsági társaság úgy véli, hogy az IoT eszközök (Internet of Things – a dolgok internete: a világhálóra csatlakozó intelligens használati eszközök kapcsolódása), valamint a közművek, infrastruktúrák, erőművek, ipari környezetek a következő évben is egyre inkább a […]

Kínai csúcsmobil, robotporszívó, soundbar és fülhallgató – ezek az idei karácsony slágertermékei a kínai webshopokból vásárló magyarok körében. A RendeljKínait.hu adatai szerint a kínai webshopokból rendelő magyarok többsége nem hagyta az utolsó pillanatra a vásárlást és még időben megrendelte a karácsonyi ajándékokat. A statisztika szerint a vásárlók a különböző kedvezményeket […]

A vörösszárnyú keszeg győzelmét hozta a Magyar Haltani Társaság hagyományosan meghirdetett év hala közönségszavazása annak ellenére, hogy a végeredményt valaki a sebes pisztrángra szabálytalanul leadott nagyszámú szavazattal próbálta befolyásolni – közölte a szervezet elnöke. Harka Ákos elmondta: a voksolás a korábbiaknál lényegesen nagyobb érdeklődés mellett zajlott, ám üröm az örömben, […]