Kalóztámadásra hivatkozva több mint négymillió forintot csaltak ki egy kazincbarcikai nőtől. Szerelmet színlelő szélhámos csapta a legyet egy kazincbarcikai nőnek, majd kalóztámadásra hivatkozva több mint négymillió forintot csalt ki tőle. A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság azt írta, hogy az elkövető februárban egy közösségi oldalon ismerkedett meg a nővel. Bizalmi kapcsolatot épített […]

A szlovákiai általános iskolák alsó tagozatának első három évfolyamában teljesen, a felsőbb évfolyamokban pedig néhány kivétellel betiltják a mobiltelefonok használatát a tanulók számára. Tomás Drucker szlovák oktatásügyi miniszter bejelentette, hogy a rendelkezés szerint az általános iskolák első három évfolyamának tanulói számára az iskola területén, a tanítási órák alatt és a […]

A fájdalomküszöb mérésére alkalmas nagy precizitású és a gyógyszerkutatásban alkalmazható automatizált berendezést fejlesztett az elektronikai bérgyártást és kapcsolódó fejlesztéseket, szolgáltatásokat végző, pécsi székhelyű Z Elektronika Kft. A fejlesztés a Magyarországon élő magyar állampolgárok 151 millió forintos támogatásából megvalósult – saját erővel együtt 314 millió forintos – fejlesztéssel egyetemi gyógyszer alapkutatásban […]

Az E-GROUP ICT SOFTWARE Zrt. alapító-vezérigazgatóját, Kuthy Antalt választották meg a mesterséges intelligencia fejlesztések koordinációjának vezetésre, a 3,5 milliárd eurós (1390 milliárd forintos) IPCEI-CIS EU-s programban. Az IPCEI CIS programot az Európai Bizottság 2023. decemberében hagyta jóvá és közvetlenül valósítja meg az azt alapító 12 európai kormány. A program nyitórendezvényére […]

Már (kedvezménnyel) előrendelhető az LG új öszvér kijelzője, amelyen nem csak tévézhetünk, de monitorként is megállja a helyét. Különleges kijelző érkezik hamarosan Magyarországra: a már most előrendelhető LG MyView okosmonitort úgy tervezték, hogy elősegítse a produktivitást a munka során, miközben egyszerre tölti be egy televízió és egy professzionális munkamonitor funkcióit. […]

A Kulcs-Soft Nyrt díjmentes próbaidőszakot hirdet az eÁFA-bevallás bevezetésére a társaság könyvelőszoftverében az év végéig. Kulcs-Soft közleménye szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) technológiai konzultációjára felkért partnereként az elsők között nyújtott be sikeres áfabevallást közvetlenül saját szoftveréből. A társaság ügyfelei a cég könyvelőszoftverén keresztül hozzáférhetnek a NAV új eÁFA […]

A népzene oktatását és tanulását megkönnyítő új online felületeit és fejlesztéseit bemutató témanapot tartott magyar és külföldi szakemberek számára a Hagyományok Háza Digitalizáció és innováció a népzene területén címmel. Az intézmény közleménye szerint a legfrissebb fejlesztés a Folk_ME (Folk Music Education) online népzeneoktatási platform, amelyet Both Miklós főigazgató, ötletgazda mutatott […]

Folytatja magyarországi terjeszkedését a Sameday romániai futárszolgálat – közölte a vállalat. A Sameday idén 3500 Easybox csomagautomata felállítását tervezi Romániában, Magyarországon és Bulgáriában. A 2024-re tervezett beruházások értéke háromszázmillió lej (23,63 milliárd forint), aminek a felét csomagautomaták telepítésére fordítják. A futárszolgálat mintegy 860 településen ötezernél több csomagautomatát működtet, amelyek közül […]

Vekker néven saját fejlesztésű online rendszerrel segíti hallgatóit csütörtöktől az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem (EKKE). Az Európai Unió támogatásával megvalósult, 2,125 milliárd forint összköltségű rendszer három szinten is lehetőséget nyújt a hallgatóknak a segítségkérésre: egyfelől kapcsolatba léphetnek társaikkal tantárgyi, tematikus fórumokban, másfelől az oktatókkal tanulmányi ügyekben, de közvetlenül az egy-egy […]

Hihetetlen! A Vodafone Magyarország az ügyfelei saját igényeik és szokásaik szerint választhatnak az olcsóbb korlátlan mobiladatot, korlátlan hívást vagy mindkét szolgáltatást korlátok nélkül kínáló díjcsomagok közül. Lakossági tarifacsomagok Az új tarifacsomagok bevezetésével a Vodafone Magyarország célja, hogy a felhasználói szokásokhoz igazítva, elérhető áron biztosítsa ügyfelei számára az általuk preferált korlátlanságot. […]