A vállalatok döntéshozataláért felelős igazgatósági tagoknak nincs megfelelő technológiai ismerete, ugyanakkor hiányoznak a női vezetők is a testületekből, az arányt javítani kell. Az EY tanácsadó cég európai pénzügyi szolgáltató vállalatokat elemző kutatása szerint a pénzügyi szolgáltatók már elkezdték megreformálni az igazgatótanácsokat. A kutatás adatai szerint az idei év első felében […]
A Nemzeti Digitális Állampolgárság Program célja, hogy 2026-ra az állampolgárok szinte minden közigazgatást érintő ügyet képesek legyenek online, elsősorban hordozható eszközökön intézni. A Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára, György István a Lechner Tudásközpont konzorciumvezetésével megvalósított, az állampolgári azt mondta. „Átléptünk az ügyfélbarát, szolgáltató állam korszakába”, egyszerűsítettük az eljárásokat, csökkentettük a […]
Csaknem kétszáz embert csapott be egy valójában nem létező webáruházat létrehozó borsodi férfi, aki ellen csalás miatt Zalaegerszegen emeltek vádat. A borsodi kistelepülésen élő férfi 2020 óta működtetett egy olyan weboldalt, amire a közösségi oldalakon elhelyezett hirdetései után jutottak a vásárlók. Elsősorban fényképek és rövid videók megosztásával népszerű és közkedvelt […]
A Balogh (Petya) Péter vezetésével indított STRT Holding Zrt. a tőzsdére lépést megelőzően, zártkörű tőkeemelés során 1,15 milliárd forint forrást vont be magánbefektetőktől. Balogh és társbefektetői 2023 tavaszán indították el a STRT (ejtsd: start) Holdingot (ejtsd: holdingot), amivel egyik törekvésük, hogy piaci finanszírozást nyújtsanak, és megfelelő tudástranszfert biztosítsanak a korai […]
Két újítást vezet be a Yettel az otthoni internetszolgáltatásában, ráadásul az OtthonNet tarifához 5G-routert ad. Az ügyfeleknek még inkább kedvező újdonságokkal újabb szintet lép a Yettel OtthonNet szolgáltatása: a mobiltechnológia előnyeit kihasználva mostantól még egyszerűbben és gyorsabban beüzemelhetővé, valamint rugalmasabban használhatóvá vált. A szolgáltatás országszerte már 2,5 millió címen érhető […]
Az óvodai digitalizációt támogatja az OkosÓvoda Program, amelynek részeként idén száz intézmény vehet igénybe ingyenes honlapszolgáltatást. A Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ) által meghirdetett pályázaton minden magyarországi óvoda és bölcsőde elindulhat. A nyertesek domainnevet, tárhelyet, email-címeket, valamint a honlap használatához felkészítést is kapnak. A programra október 15-ig lehet jelentkezni. A tájékoztatás […]
A Nokia telefonokat gyártó HMD Global élénk pink színű okostelefont dobott a piacra. A Nokia G42 5G akkumulátora kiemelkedő kapacitással érkezik: egyetlen töltéssel is akár három napig bírja, ráadásul húsz wattos USB-C gyorstöltéssel is rendelkezik, és 800 teljes töltés után is megőrzi eredeti kapacitásának nyolcvan százalékát – ez körülbelül négy […]
Néhány éve még prémiumnak számított, ma viszont már zömével háttérvilágítással szerelt, esti olvasást is lámpafény nélkül lehetővé tevő e-könyv-olvasókat vesznek a legtöbben. Fogyasztói szempontból az e-könyv-olvasó egy rendkívül hálás termék: az e-papír képernyővel szerelt kütyük kompakt méretűek, könnyűek, rengeteg olvasnivaló elfér rajtuk, sokkal kevésbé bántják a szemet mint az okostelefonok […]
Megtartaná feltöltőkártyás előfizetőit a Vodafone: augusztus elejétől már elérhető az új feltöltőkártyás díjcsomag, a TUTI100+. Augusztus elejétől a TUTI100+ feltöltőkártyás díjcsomagban a kártya aktiválását követően az előfizetők díjmentes egy gigabájt kiinduló adatkeretet, valamint száz lebeszélhető percet kapnak, amelyet harminc napig használhatnak fel. A díjmentes szolgáltatásoknak köszönhetően feltöltés nélkül is kapcsolatban […]
Monty Sarhan, a SkyShowtime vezérigazgatója bejelentette, hogy a Netflix korábbi vezetőjét, Kai Finkét nevezték ki tartalomért felelős igazgatónak. Sarhan közvetlen munkatársaként Finke Amsterdamból fogja vezetni a tartalomért felelős csapatot. Ebben az új pozícióban a csapat feladatkörét fogja felügyelni, miután a SkyShowtime idén megkezdte a saját gyártású tartalmak sugárzását. Finke a […]