A UNIT4 Hungary Kft bejelentette, hogy UNIT4 Business Analytics Apps néven „kulcsrakész”, gyorsan implementálható üzleti teljesítménymenedzsment megoldásokat tesz elérhetővé felhasználás-alapú fizetési konstrukcióban, egy erre dedikált szoftver-webáruházon keresztül. A társaság közleménye szerint piacrengető lehet az új megoldás.
Idén januártól Carol Zierhoffer a Xerox informatikáért felelős vezetőjének feladatait látja el, valamint a Xerox alelnökei közé is beválasztották. A jövőben rá és munkatársaira hárul a vállalat infokommunikációs rendszereinek folyamatos és biztonságos működtetése, illetve fejlesztése. A posztot John McDermott-tól vette át, akit a Xerox technológiai üzletágának stratégiai igazgatójává választottak. A több […]
Január elsején érkezett a Montana csapatához Jáger Andrea, aki marketing tanácsadóként a cég marketing és pr-tevékenységeit támogatja. A kommunikációs tevékenységek mellett a szakember feladata a Montana termékeinek az osztrák és a német piacra való bevezetése is. Marketing szakos közgazdászként tizennegyedik éve dolgozik it-, és szolgáltatás-marketing területen. A Montanat megelőzően hasonló […]
A Samsung legerősebb okostelefonját, a Galaxy S II-t a Corning, az üveg- és kerámiatechnológiák szakértő gyártójának különlegesen ellenálló üvege, a Gorilla Glass védi majd. A Galaxy S II a Samsung kétmagos, Android 2.3-as operációs rendszerrel érkező készüléke, amely nemcsak teljesítményével, hanem tartósságával is kiemelkedhet majd az okostelefonok mezőnyéből. Az anyagtudományok […]
Az Antenna Hungária 25 milliárd forintos beruházásának következtében bármely magyar állampolgár számára megnyílik a lehetőség a legmodernebb digitális televíziós technológia használatára. A program eredményeképpen a közszolgálati műsorszolgáltatók terjesztési költségei folyamatosan csökkennek, az állami költségvetés pedig többmilliárd forintot takarít meg. Az Antenna Hungária folytatja az ingyenes és fizetős digitális földfelszíni televíziós […]
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) az infokommunikációs szektor vállalkozásainak egyik képviselőjeként – az iparág fejlesztése, és a piacbővítés elősegítése mellett – stratégiai célként határozta meg a tiszta verseny feltételeinek megteremtését. Mint közleményükben fogalmaznak: „ Az informatikai szakmának közös célja, hogy szoftverfejlesztési projektekben résztvevő munkatársakat tudásuknak megfelelően megfizessék […]
A digitális univerzum a digitális kamerák, digitális televíziók, biztonsági kamerák és közösségi hálózatok gyors terjedése miatt nagyobb annál, mint amire számítani lehetett. Az EMC Corporation, az információinfrastruktúra-megoldások területének egyik vezetője ma egy nagy jelentőségű, az IDC által végzett és az EMC által szponzorált felmérés eredményeiről számolt be. A kutatás a […]
Az Intel tizenkettedik Akadémiai Fórumát Budapesten rendezte a processzorgyártó társaság. A Budapesti Műszaki Főiskola Neumann János Informatikai Karán megrendezett, az Intel és a vezető egyetemek, főiskolák közötti eszmecsere érdekében létrehozott fórumon beszélgettünk az informatika világáról, a fejlődésről Will Swope-pal, az Intel alelnökével, és a társaság Vállalati Ügyek Csoport igazgatójával. – […]
Tovább folytatódott az NIIF (Nemzeti Információs Infrastruktúra Fejlesztési program) Videokonferencia hálózati projektje. 50 végpont, fejlett központi szolgáltatások, külföldi összeköttetések jellemzik az évet. A fejlesztés az idén végrehajtott második lépcsővel sem ér véget. Reméljük, jövőre újabb végpontokat kapcsolhatunk a rendszerbe, hiszen az eddigi beruházás és fejlesztés nagyon eredményes volt – nyilatkozta […]
A HP Magyarország Személyi Számítógépes Rendszerek Divízió marketing menedzseri posztját 2004 októberétől Mantuano Mónika tölti be. A szakember a Budapest Airport Rt. marketing menedzsereként tevékenykedett, azt megelőzően pedig az A.T. Kearney pr menedzsere, korábban pedig a The Boston Consulting Group marketing és iroda vezetője volt. Pályafutását 1994-ben a VELUX Magyarországnál […]