A Vodafone közleménye szerint a társaság tegnap bejelentett új szolgáltatáscsomagjai felforgatják a telekommunikációs piacot. A Vodafone RED Standard és Vodafone RED Super először nyújtanak valóban korlátlan (Mert a korlátlan néhány éve nem azt jelenti, amit jelent, hanem valamilyen korlátos mennyiséget, amit a szolgáltatók korlátlannak vélnek. -szerk-) belföldi beszélgetést és […]

  Befejeződött a Felső-Tisza árvízvédelmi informatikai rendszerének 76 millió forintos, a Svájci-Magyar Együttműködési Program pályázati támogatásával megvalósult fejlesztése. A projekt csütörtöki zárórendezvényén, Nyíregyházán Bodnár Gáspár, a Felső-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-nek elmondta: két új hidrológiai állomást hoztak létre a Lápi-főcsatornán és a szamossályi zsilipnél, növelték a számítógép-kapacitást, […]

  Összesen 23 magyar informatikai projekt mutatkozik be a Kibertér Konferencia keretében megrendezendő innovációs kiállításon október 4-5-én, Budapesten. A Külügyminisztérium felkérésére a Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMK) által megrendezett kiállításon a „Keressük Magyarország kiber-innovátorait” pályázat győztesei mutatkoznak be. A szervezők tájékoztatása szerint a kiállításon ott lesz többek között az oktatási […]

Az Informatikai Biztonság Napján (ITBN) Muha Lajos mérnök alezredes, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar főiskolai tanára az elektronikus információ biztonságról szóló törvénytervezet koncepcióját mutatta be, amelyet Krasznay Csabával közösen készítettek. Kiemelte, hogy az előadásában szereplő koncepció a két szakember magánvéleménye és nem a kormányzat hivatalos álláspontja, amelyet […]

Az Informatikai Biztonság Napján (ITBN) a Proyet ügyvezető igazgatója, Szegő Vilmos beszélt az informatikai biztonság menedzsment kihívásairól és azok megoldásaként a cloudról. A clouddal szembeni elvárásokról példakánt elmondta, legyen használható minden eszközre és helyszínre és legyen rugalmas. A cloud előnyeiről kifejtette: nincs hardver- és szoftverberuházás, nincsenek karbantartási költségek, szolgáltatásként szállítják, […]

  Az Informatikai Biztonság Napján (ITBN) a T-Systems ügyvezető igazgatóhelyettese, Németh Zoltán arról beszélt, hogy az androidos eszközök felénél vannak biztonsági hibák. Eközben Kína kiberbiztonsági piaca évi 45 százalékos növekedés mellett a 2011-es 1,8 milliárd dollárról 2020-ra 50 milliárd dollárra nőhet, míg az USA és Európa összesen 16 milliárdot költ […]

Stefan Tanase (Senior Security Researcher, Kaseprsky Lab) az Informatikai Biztonság Napján (ITBN) elmondta, a kiberbűnözők motivációja a pénzszerzés, amihez direkt módszerekkel, például bankkártya, hitelkártya adatok ellopásával juthatnak. Máskor a megtámadott fél erőforrásait használják, például spam-küldésre, pay-per-click csalásokra. A kiberbűnözés jellemzőiről elmondta: könnyű megcsinálni, minimális a lebukás kockázata és nagyon jövedelmező. […]

  Az idén szeptember 25-26-án, immár nyolcadik alkalommal és rekordszámú, 2245 résztvevővel rendezték meg az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) konferenciát és kiállítást. A két nap alatt 44 előadást hallgathattak meg az érdeklődők, 41 szakmai workshopon vehettek részt és 32 kiállítói standot nézhettek meg. A konferencián több előadásban fő téma volt a […]

  A HP bemutatott két új HP ProLiant Generation 8 (Gen8) négyprocesszoros szervere kisebb helyen nyújt nagyobb számítási teljesítményt, mint elődei. Ezen szervereknek akár három hónapon belüli megtérülési ideje is lehet — olvasható a társaság közleményében. A HP ProLiant BL660c és DL560 Gen8 szerverek a négyprocesszoros kategóriában elsőként alkalmazzák a […]

  Újabb kihívást állít az amerikai hatóságok Kim Dotcommal szemben folytatott eljárása elé, hogy az új-zélandi miniszterelnök kémkedés gyanújával vizsgálatot rendelt el az ügyben. John Key szerint felmerült a gyanúja annak, hogy a Megaupload portál alapítója elleni januári akciót megelőzően az ország fő hírszerző hivatala, a Government Communications Security Bureau […]