Az ACE Telecom tavaly az előzetes adatok szerint több mint 606 millió forint bevételt ért el, ami  21 százalékkal haladja meg az előző évi 494 millió forintot. Tavaly a társaság 105 millió forintot költött beruházásokra, idén közel 120-130 millió forintot szánnak beruházásra. A cég adózás előtti eredménye 2011-ben 19 millió […]

Több órára álltak le a lengyel közigazgatási szervek honlapjai szombat este, a hackertámadásairól ismert nemzetközi Anonymous csoport több közösségi oldalon beismerte a hackertámadást, a hivatalos szervek szerint túlterhelés lehetett az oka a fennakadásnak. A lengyel portálok és a média a fennakadásokat a hamisítás elleni kereskedelmi megállapodással (ACTA) kötik össze, amelyet […]

Csúnyára sikeredett a Sony és az Ericsson válása. A feloszlott társaság utolsó negyedéves pénzügyi jelentése szerint hiába adtak el 2011 utolsó negyedévében hatmillió Sony Ericsson Xperia okostelefont, hárommillió nem androidos készüléket, ennek ellenére 207 millió eurós deficitet könyveltek el. Ehhez képest az elmúlt évet szép eredménnyel, 247 millió eurós veszteséggel […]

Igaznak bizonyultak a korábbi pletykák, csődvédelemet kért az Eastman Kodak. A társaság a közelmúltban indított jobb híján szabadalomsértési pereket a HTC, a Samsung és az Apple ellen, mert közel 1 100 szabadalmát hiába kínálta megvételre. A csődvédelem alatt a Kodak tovább próbálkozik a nem-stratégiai szellemi tulajdonjainak eladásával, valamint átalakításba kezd. […]

A Kulcs-Soft a forgalmi adatain kívül szinte minden számot megosztott a sajtóval.  Például: “Az érdeklõdõink és az ügyfeleink igényeit maximálisan kiszolgáló www.kulcs-soft.hu weboldalunk összesen 34 millió 112 ezer karakterbõl áll. Az összes szoftverünk programkódja összesen 10 millió 822 ezer sorból áll”. Vagy: “A 2011-es évben 100 767 ügyféltelefont fogadtunk, és 123 300 […]

Az Intel közzétette teljes éves pénzügyi jelentését, ami alapján éves bevétele 54 milliárd dollár, üzemi eredménye 17,5 milliárd dollár, nettó bevétele 12,9 milliárd dollár, részvényenkénti nyeresége (EPS) pedig 2,39 dollár. A vállalat működése során mintegy 21 milliárd dollár készpénzt termelt ki, 4,1 milliárd osztalékot fizetett ki, és 14,1 milliárd dollárért […]

Január 25-én nyílik a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszékén a Microsoft és a Nokia közös fejlesztői laboratóriuma.  A labor lehetőséget nyújtt a hallgatóknak, hogy a Windows Phone platformra fejlesszenek alkalmazásokat, s ezzel a hasznos tudással lépjenek ki a piacra.

A digitális televíziózást, az online videó tartalmat, a közösségi médiát és kommunikációs alkalmazásokat ötvöző televíziós platform, a Cisco Videoscape mostantól új, „video in the cloud”, azaz felhőalapú videó-szolgáltatásokat is támogat. Az új technológiával a szolgáltatók teljes körű „Any Screen TV” funkciókat kínálhatnak, amelyek élő műsorok és igény szerinti videó tartalmak […]

A Kingston Technology szerint az SSD-alapú tárolás fordulóponthoz érkezett – az SSD már nem felsőkategóriás, hanem alapvető fontosságúnak számít, s 2012 második fele fordulópontnak bizonyúlhat az SSD tömeges alkalmazása terén. Előrejelzések szerint a tabletek globális forgalma 2015 végére eléri a 326,3 milliós darabszámot. A tartalmak mobileszközökön történő használatának terjedése felkelti […]

A Samsung Galaxy Xcover robosztus külsejét úgy tervezték, hogy a legextrémebb körülmények között is megállja a helyét. A minőségi alapanyagokból készült okostelefon porálló, és egy méter mélységig vízálló is, továbbá Gorilla Glass üvegből készült kijelzője kiválóan ellenáll a karcolásoknak, egyéb külső behatásoknak, hiszen ötször olyan erős, mint a hagyományos kijelzők. A […]

Friss, ropogós