Szép magyar sikerekkel zárult a Belgiumban megrendezett, a „szakmák Európa bajnokságának” tekinthető EuroSkills 2012 nemzetközi szakmai verseny, amelyen a három debreceni fiatal szakemberből álló magyar csapat első helyezést ért el az Enterprise ICT Team, azaz az informatikai hálózatüzemeltető csapatok versenyében. Az erős nemzetközi mezőnyben a versenyzőknek kis- és közepes […]

  A Magyar Telekom által működtetett Adományvonal mára szinte fogalommá vált: a kezdeményezés mindenki számára lehetővé teszi, hogy személyesen is hozzájáruljon fontos, társadalmi szintű problémák megoldásához. A Telekom hello holnap! Adományvonal pályázatára november 22-ig várja a vállalat a civil szervezetek jelentkezését. A nyertes szervezetek – egy évben összesen hat – […]

  Különböző mobiltelefon tartozékot vitt el két férfi egy Nyugati téri üzletből 2012. november 7-én hajnalban. A kis üzlet ajtaján lévő lakatpántot feszegette meg két férfi november 7-én hajnalban. A tettesek a keletkezett nyíláson benyúltak és egy kampó segítségével különböző mobiltelefon tartozékokat horgásztak ki. Cselekményük közben a MÁV biztonsági őrei […]

  A technológiai szempontból egyre kifinomultabb, többfunkciós, értékes mobilkommunikációs eszközök súlyos sérülése, megrongálódása vagy ellopása esetén nagy terhet ró az ügyfélre a készülék pótlása. Ezen próbál enyhíteni a T-Mobile megújult Készülékbiztosítása. Mostantól kevesebbet, havi pár száz forintot kell fizetni azért, hogy az alacsonyabb értékű – 30 ezer forint értéket nem […]

  Az Infotér konferencián előadást tartott a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) vagyonpolitikáért felelős államtitkára. Hegmanné Nemes Sára szerint az ágazat jelentőssége sose volt ilyen nagy mint most, hiszen távközlés és informatika nélkül ma már elképzelhetetlen az oktatás, az egészségügy, a közlekedés, vagy a közigazgatás működtetése. Saját példáját említve megjegyezte: ha […]

  A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. kerületi Rendőrkapitánysága lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen tettes ellen. A rendelkezésre álló adatok szerint az ismeretlen elkövető 2012. szeptember 12-én 12 óra és 13 óra 20 perc közötti időben a Budapest VII., Dob utcában található egyik műszaki üzletből az eladók figyelmét […]

  Bűnösnek mondta ki és kéthavi felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte szombaton a bíróság a bizalmas vatikáni dokumentumok ellopásában bűnpártolással vádolt Claudio Sciarpellettit, a szentszéki államtitkárság volt informatikusát. Az informatikus csalódással fogadta a vatikáni bíróság ítéletét. A Vatileaks ügyben bűnpártolással vádolt Sciarpellettire a bíróság négyhónapos börtönbüntetést szabott, de az enyhítő körülményeket figyelembe […]

  A Twittert sem hagyja ki a közösségi háló minden eszközét alkalmazó vatikáni kommunikáció: minden készen áll XVI. Benedek száznegyven karakteres üzeneteinek elindítására. Federico Lombardi szentszéki szóvivő megerősítette az újságíróknak, hogy mikroblog indul XVI. Benedek pápa nevével, „lehet, hogy már az év vége előtt”. A Vatikán azt is elárulta, hogy […]

  Elfogta a rendőrség azt a két embert, aki számítógépes bűncselekménnyel 13,1 millió forintot utalt át egy Csongrád megyei vállalkozás bankszámlájáról magának, majd az összeg jelentős részét néhány órával később részletekben készpénzben felvette több budapesti bankfiókban – tájékoztatta a megyei rendőrség pénteken az MTI-t, hozzátéve, hogy a hackerek előzetes letartóztatásba […]

  Kevesen használják a tévék és az internet szűrésére alkalmazható ingyenes gyermekzárakat, amelyek megakadályozhatnák, hogy a gyermekek hozzáférjenek a nem nekik szánt tartalomhoz, ezért a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) tájékoztatót tett közzé honlapján a technikai megoldások használatáról és előnyeiről. Az Amit a gyermekvédő zárról tudni érdemes című összefoglaló […]