Az Országgyűlés Informatikai és Távközlési Albizottsága meghallgatta, és tervei megvalósításához támogatásáról biztosította a Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. (NISZ) vezérigazgatóját. Az albizottságnak adott átfogó, részletes tájékoztatás során a NISZ Zrt. vezérigazgatója, Szabó Zoltán Attila ismertette a társaság jelenlegi helyzetét, futó projektjeit és jövőbeli terveit. Az albizottsági tagok tájékoztatást kaptak a […]

  Garantáljuk a biztonságos együttműködést a külső munkatársakkal! Egy cég életében nagyon fontosak a partnerek, a beszállítók és az ügyfelek. Ugyanakkor sok problémát jelenthet, ha a vállalati infrastruktúrában kívánunk velük együtt dolgozni, hiszen az ő eszközeik a vállalati tűzfalon kívül találhatók. Ha minden szinten szerepköralapú hozzáférés-vezérlést alkalmazunk, azzal biztosíthatjuk, hogy […]

  Százezer felnőtt kaphat támogatást informatikai és idegen nyelvi képzésekhez: a kiemelt uniós projekt elindítását jelentette be Hidas János, a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal (KIH) elnöke. Az idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése elnevezésű uniós projekt keretösszege több mint 12,5 milliárd forint. Egy jelentkező maximum bruttó 90 ezer forint képzési […]

  Teljes körű online webáruház építő megoldást ajánl WebshopÉpítő néven a Magyar Telekom mikro, kis- és középvállalkozások számára. Az október végén bevezetett felhő alapú szolgáltatás havi díjas alapon érhető el, akárcsak a telekommunikációs és informatikai szolgáltatások. A WebshopÉpítő a Webshop-Experts Kft. fejlesztésével vált a Magyar Telekom által ajánlott szolgáltatássá. A […]

  Folyamatosan támadták a Terrorelhárítási Központ (TEK) hivatalos honlapját hétfőn a késő esti órákban, de a weblap zavartalanul működött, és folyamatosan látogatható az érdeklődők számára – közölte a szervezet az MTI-vel. Az MTI azért kereste az ügyben a TEK-et, mert a hvg.hu előző este azt írta, hogy az Anonymous hackercsoport […]

  Az okostelefon-gyártók élvonalába akar bejutni a Nokia, az egyelőre statisztaszerepet játszó cég vezetője szerint a finn vállalat hamarosan a piac legnagyobb szereplői között lesz. A Nokia sokáig a mobiltelefon-gyártás legnagyobb szereplője volt, de lemaradt a piac legutóbbi átalakulásánál, az okostelefonok és a táblagépek térhódításánál, így elveszítette elsőségét és veszteségessé […]

  A tavaly útjára indított NEXON Konferencia a jelenlegi gazdasági helyzetben kiváltképp aktuális témára kereste a válaszokat: HR új helyzetben – kinél van a labda? A közelmúltban számos olyan esemény történt a HR területén, ami gyökeresen változtatta meg a szakma jelenét és jövőjét. Új technológiák terjedtek el és válnak mindennapossá: […]

  A Fujitsu bemutatta új flashtároló-stratégiáját és a legmagasabb I/O követelményeket támasztó ügyfelek kiszolgálására is alkalmas portfóliója új elemeit. A vállalat megállapodást kötött a Violin Memoryval a nagy sebességű Violin 6000 all-flash-array rendszerek viszontértékesítésére a legmagasabb I/O teljesítményt és a legalacsonyabb látenciát igénylő ügyfelek körében. Az új partnerkapcsolat az eddigi […]

  Az idei harmadik negyedévben a tavalyinak közel másfélszeresét, 27,8 millió táblaszámítógépet értékesítettek a világpiacon az International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat felmérése szerint. A táblagéppiaci forgalom a harmadik negyedévben 6,7 százalékkal nőtt a második negyedévihez képest és 49,5 százalékkal a 2011 harmadik negyedévihez viszonyítva. Az Android operációs rendszerrel működő […]

  Szabályozzuk az információ áramlásának módját a szervezeten belül! A beépített munkafolyamati eszközök segíthetnek a gyakori üzleti folyamatok automatizálásában. Ezzel idő takarítható meg, és csökkenthető az emberi hibák előfordulásának valószínűsége is. A munkafolyamatok – egyes megoldásokban – külső gyártótól származó rendszerekkel is integrálhatók, és a felhasználóknak nem kell programozói vagy […]