Áttörés a földi élet eredetének vizsgálatában

MarsEgy új kutatási eredmény áttörést jelenthet a földi élet eredetének tanulmányozásában. Az Astrobiology című folyóiratban publikált tanulmány szerint nemzetközi kutatók – köztük a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) egyik kutatóprofesszora – azt találták, hogy a bazaltlávaüvegen az élet első genetikai alapanyaga, a DNS-hez hasonló ribonukleinsav (RNS) képződik.

Ebből az üvegből bőséges mennyiség volt jelen a Földön 4,35 milliárd évvel ezelőtt, és a Marson ma is található ilyen korú bazalt – olvasható a CSFK közleményében. Az Alkalmazott Molekuláris Evolúció Alapítvány (FfAME) molekuláris biológusa, Elisa Biondi által vezetett kutatás során kimutatták, hogy hosszú, száz-kétszáz nukleotid hosszúságú RNS-molekulák keletkeznek, amikor a nukleozid-trifosztfátok átszűrődnek a bazaltüvegen. „Abban az időben a bazaltüveg mindenhol fellelhető volt a Földön” — idézi Stephen Mojzsist, a CSFK földtudományi kutatóprofesszorát, a tanulmány egyik társszerzőjét a közlemény. „A Hold kialakulása utáni néhány százmillió évben a gyakori becsapódások, amelyek a fiatal bolygón bőséges vulkáni tevékenységgel párosultak, bazaltláva, vagyis a bazaltüveg alapanyagának létrejöttét eredményezték. A becsapódások hozzájárultak ahhoz, hogy a szárazföldek olyan víztartó rétegeket őrizzenek meg, amelyekben RNS képződhetett” — magyarázta a kutató.

A becsapódások nikkelt is szállítottak, amelyről a kutatócsoport tavaly kimutatta, hogy nukleozid-trifoszfátokat képez a lávaüvegben is megtalálható nukleozidokból és aktivált foszfátokból. A borát-ásványok (mint például a bórax) szintén bazaltból segítették a trifoszfátok képződését. A borát a ribóz, vagyis az RNS „R” tagjának képződését is elősegíti, mégpedig olyan egyszerű szénhidrátokból kiindulva, amelyek a korai Föld légkörében már jelen kellett, hogy legyenek. Esőként hulltak a légkörből a felszínre, és vulkáni kén-dioxid által stabilizált szerves ásványokat szállítottak magukkal. A becsapódó meteoritok kulcsfontosságúak voltak az egyszerű szerves molekuláktól az első RNS-ig vezető út során. A becsapódó objektumok vas-nikkel magja oly módon változtatta meg a légkört, hogy az alkalmassá vált RNS-bázisok létrejöttére. Ezek szekvenciái tárolták a genetikai információkat.

Steven A. Benner, a FfAME kutatója szerint egy fontos kérdés azonban még nem tisztázott, még mindig nem tudják, hogy az összes RNS építőelem hogyan vett fel azonos általános alakot. A vizsgálat eredményei ennek ellenére áttörést jelenthetnek a marsi élet utáni kutatásban is. A tudósok szerint ugyanis ebben a korban a Marson is jelen voltak ugyanazok az ásványok, üvegek és a becsapódások is. A Mars azonban nem szenvedte el azokat a kontinenssodródásokat és lemeztektonikai eseményeket, amelyek minden 4 milliárd évnél idősebb kőzetet betemettek a Földön. Így ezek a releváns kőzetek ma a Mars felszínén találhatók. A közelmúltban minden kőzetet megtaláltak a Marson, beleértve a borátot is. „Ha az élet ezen az egyszerű módon alakult ki a Földön, akkor ez megtörténhetett a Marson is” — magyarázta Benner. „Így még fontosabbá vált, hogy amint lehet, életet keressünk a Marson” — emelte ki.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Otthon vagy a rendelőben történjen a fogfehérítés?

csü jún 9 , 2022
Gyakori dilemma, hogy a fogfehérítés hol történjen: fogorvosi rendelőben vagy otthoni körülmények között, előzetes fogorvosi segítséggel és felügyelet mellett. Bármelyiket is választod, a kezelés fájdalommentes és biztonságos, az eredmény pedig garantált. Fogfehérítés: miért alkalmazzuk ezt az eljárást? A válasz egyszerű: mert mindenki ragyogóan fehér, szépen csillogó fogsort szeretne, csak nem […]
jildent.fr

És még ez is...