Átadták a világ legjobban fizető díjait a Szilícium-völgyben

Helen-HobbsÁtadták a kimagasló tudományos eredményekért odaítélt, összesen 22 millió dollárral (6,4 milliárd forinttal) járó élettudományi, matematikai és fizikai díjakat a kaliforniai Szilícium-völgyben. A Facebook-alapító Mark Zuckerberg, a Google-társalapító Sergey Brin és mások által támogatott Breakthrough Prize átadásán Seth MacFarlane színész volt a házigazda – írta a BBC News. Élettudományi díjat – egyenként hárommillió dolláros (875 millió forintos) pénzjutalommal – öt kutató kapott: Karl Deisseroth és Edward Boyden az optogenetika úttörőiként, John Hardy az Alzheimer-kór genetikai kutatásáért, Helen Hobbs a genetika orvostudományi alkalmazásáért, valamint Svante Pääbo, az ősi DNS kutatásának úttörője, aki a Neander-völgyi ősember genomjának szekvenálását vezette.

A fizikai díjat öt úttörő neutrínórészecske-kísérleten dolgozó tudóscsoport, összesen 1300 kutató érdemelte ki. A kísérleteket a kanadai Sudbury Neutrino Obszervatóriumban, valamint egy kínai és három japán kutatóintézetben végezték. Ennek a tudományterületnek a képviselői kapták idén a fizikai Nobel-díjat is. A matematikai díjat Ian Agol vehette át az úgynevezett háromdimenziós sokaságok tanulmányozásáért.

A Breakthrough Prize a világ egyik legnagyobb pénzjutalommal járó tudományos elismerése, a Nobel-díjjal még fele ennyi pénz sem jár. Az először 2013-ban átadott díjat informatikai-internetes óriáscégek alapítói hozták létre: Zuckerberg mellett Sergey Brin és felesége, Anne Wojcicki, Jack Ma kínai üzletember, valamint Jurij Milner orosz vállalkozó és felesége, Julia.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A szülők folyamatos nyomás alatt vannak

csü nov 12 , 2015
A Kaspersky Lab új kutatásából az derült ki, hogy a szülők húsz százaléka úgy érzi, nincs ráhatása arra, hogy a gyermekei mit néznek vagy csinálnak online, valamint 38 százalékuk aggódik amiatt, hogy gyermekei internetrajongása függőséghez vezet. Ráadásul sok felnőtt érzi úgy, hogy saját, digitálisan aktív szülei és nagyszülei is veszélyeztetettek. A […]

És még ez is...