A zalai rendőrök egy órán belül elfogták azt a 24 éves nagykanizsai férfit, aki a gyanú szerint 2014. március 30-án éjjel 3 óra 25 perckor Nagykanizsán a Rozgonyi út, az Erzsébet tér és a Magyar út kereszteződésében álló nyilvános telefonfülke két oldali, valamint az ajtó felőli üvegét berúgta, amivel több százezer forint kárt okozott. A dühöngőt a nyomozók rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, aki a terhére rótt bűncselekmény elkövetését beismerte. Elmondása szerint barátnőjével összeveszett az egyik közeli szórakozóhelyen, és hogy a dühét levezesse, a telefonfülkét tette tönkre.
Next Post
Akciózik a Trans-Europe Kft.
hét ápr 7 , 2014
Új AutoCAD LT 2014 szoftver vásárlása esetén két-háromszáz euróval olcsóbban adja néhány termékét a szoftverforgalmazással és oktatással foglalkozó Trans-Europe Kft. Szoftverkövetéssel együtt háromszáz, a nélkül kétszáz euró a visszatérítés. Némileg bonyolítja a dolgot, hogy a visszatérítést az ügyfélnek kell igényelnie online, ehhez szükség van a kiállított számlára, scannelt formában (azt […]

És még ez is...
-
2013. március 19.
Filmen az Angry Birds
-
2013. október 31.
Elhunyt az IBM PC atyja
-
2012. szeptember 21.
Okostelefonos nyomozás a PLACCC Fesztiválon
-
2012. március 7.
Szlovák pártok honlapjait támadná az Anonymous
-
2013. április 18.
Depeche Mode rajongói kiállítás Budapesten