Árnyak az USA kormányzati felhője felett

Storm CloudxAz Egyesült Államokban 2011-ben megfogalmazták a Cloud First stratégiát, amely arra kötelezte a szövetségi hivatalokat, hogy az új informatikai beruházásoknál a felhőt is vegyék számításba. A költségvetési megszorítások és a biztonsági aggodalmak miatt azonban a program lassan haladt. A projekteknek még mindig kevesebb mint öt százaléka felhőalapú, és a 2012-ben elfogadásra benyújtott húsz projekt közül is csak egy valósult meg, ezért sokan már „Cloud Later” néven emlegetik a programot. A roppant lassú átállás a szövetségi kormányzat működésének sajátosságaiból adódik: újra kell írni például a szerződéseket, ami számos szereplő közös munkáját igényli. A szövetségi hivatalok informatikai szervezeteiből gyakran hiányzik a szükséges szaktudás és tapasztalat is. Komoly akadályozó tényező a biztonság is, amire a Snowden-ügy és az állítólagos észak-koreai cybertámadások után különösen érzékenyek a kormányzatban.

Ezzel együtt már megkezdődött a lassú fellendülés. Az Obama-adminisztráció legalább ezer szövetségi adatközpontot szeretne bezárni, illetve konszolidálni 2015 végéig, és ezzel dollármilliárdokat megspórolni az informatikai költségeken. A felhőszolgáltatások további költségcsökkentési lehetőségeket is kínálnának: a felhasználói önkiszolgálás révén az informatikai csapatoknak kevesebb időt kellene az erőforrások allokálásával tölteni, ami növelné hatékonyságukat. Szintén reménysugár lehet, hogy a szolgáltatók is kezdenek előállni olyan technológiákkal, amelyek csitíthatják a kormányzat biztonsági félelmeit.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megújult a Siemens online támogató plarformja

hét márc 23 , 2015
A Hannoveri Kereskedelmi Vásáron a Siemens bemutatja kibővített Industry Online Support weboldalát, amelyet havonta közel 1,8 millió alkalommal látogattak meg, és amely a Siemens kínálatában az egyik leggyakrabban használt internetes szolgáltatás. A honlap már több mint 15 éve támogatja a felhasználókat tájékoztatókkal, szakmai tanácsokkal és párbeszédekkel. A megújitott támogató platform […]

És még ez is...