Annyi az adathalászoknak


Az Országos Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Kibervédelmi Intézettel és a Magyar Bankszövetséggel közösen lép fel az adathalász-támadások ellen. Sütő Ágnes, a bankszövetség kommunikációs igazgatója elmondta, hogy hazánkban az elektronikus fizetési rendszerek a legkomolyabb nemzetközi biztonsági előírásoknak is megfelelnek, a csalók így főként közvetlenül az ügyfeleket megtévesztve próbálkoznak azok adataihoz hozzájutni. Az elkövetési mód lényege, hogy a támadók telefonon, e-mailben vagy egy közösségi oldalon keresztül megtévesztik a kiszemelt áldozatokat, és megpróbálják rávenni őket arra, hogy saját maguk adják meg adataikat az illetékteleneknek, vagy önszántukból utaljanak át nekik pénzt.

Tánczos Miklós rendőr ezredes, főkapitányi biztos az adathalászat egy speciális fajtáját, a telefonkártya-feltöltő csalást ismertette. Ilyenkor a bűnözők nyeremény ígéretével hívják telefonon áldozatukat. Arra veszik rá a sértettet, az általuk megadott telefonszámhoz tartozó egyenleget töltse fel. Az is előfordul, hogy bankkártyájának adatait kérik el, így hozzáférve teljes számlájához. A kapcsolódó hanganyag ezt mutatja be. Bencsik Balázs nemzetbiztonsági ezredes, a kibervédelmi intézet igazgatója azt mutatta be, hogyan ismerhetjük fel, ha bűnözők próbálnak adatainkhoz hozzájutni. Az ezredes kiemelte: októberben indult a Kiberhónap kampány, melynek célja a kiberbiztonsági tudatosság növelése, valamint a kibertérben megjelenő fenyegetések széles körben történő megismertetése. Németh Ágnes rendőr ezredes, az ORFK Bűnmegelőzési Osztályának vezetője az internet-tudatosság fontosságát hangsúlyozta. Az osztályvezető kiemelte: ha valaki bűncselekmény áldozatává válik, a lehető legrövidebb időn belül tegyen feljelentést.

Next Post

Megállapodást kötött az UniCredit az Alipay-jel

vas okt 14 , 2018
Megállapodást kötött az UniCredit Bank Hungary az Alipay-jel, így Kína legelterjedtebb mobilfizetési megoldása 2019-től Magyarországon is elérhetővé válik a kínai látogatók számára – közölte az UniCredit. Az Alipay több mint hétszáz millió aktív felhasználóval az egyik legelterjedtebb és leggyakrabban használt mobilfizetési megoldás Kínában, a bolti fizetést is lehetővé teszi. A […]
Unicredit

És még ez is...