Android: túl sok feltört vagy kalózverzót telepítünk

1

 

A G Data vírusirtócég felmérése szerint az androidos kártevők száma 2012 második felében ötszörösére növekedett az előző félévhez képest. Ma már több százezer okostelefonos vírust ismernek, és folyamatosan derül fény az Android olyan sérülékenységeire is, amelyek segítségével a bűnözők távolról átvehetik a készülékek irányítását. A társaság friss felmérése szerint a magyar felhasználók egynegyede telepített már olyan alkalmazást androidos mobiltelefonjára, amely nem a Google hivatalos piacteréről származott. A válaszadók saját bevallása szerint ráadásul az ilyen szoftverek egyharmada valamilyen feltört vagy kalóz verzió volt. „Ha egy androidos okostelefonon különböző külső alkalmazásokat szeretnénk használni, akkor érdemes legalább egy alapszintű, ingyenes vírusvédelmi szoftvert telepítenünk a készülékre” – figyelmeztet ennek kapcsán Petrányi-Széll András, a G Data magyarországi kommunikációs vezetője.

One thought on “Android: túl sok feltört vagy kalózverzót telepítünk

  1. Azért ez a magyar társadalomban bőven régebbről eredeztethető. hiszen a nyolcvanas években az elzártság miatt, a kilencvenes évek elején pedig intézményesen működött a szoftverkalózkodás. Emlékezzünk csak, amikor rádióadásokban játszottak be programokat, amiket kazettára lehetett rögzíteni. Nem alakult ki az a fajta fogyasztói szokásrendszer, amely arra késztetné az embereket, hogy egyedi szoftvert vásároljanak, még ha olcsó is az. Egyrészt akinek gondot okoz a feltöltőkártya feltöltése is, annak sok a 200 forint is egy-egy alkalmazásért, inkább letölti, átmásolja az ismerőstől stb.., másrészt azok, akik ma a vezető info és mobilos oldalakat üzemeltetik bőven abból az érából nőttek ki, amikor ők is ezzel ügyeskedtek, ezzel szereztek hírnevet és kapcsolati tőkét, hogy ma ezeken az oldalakon mint szerkesztő, vagy író jelen lehessenek. Tehát a probléma ma magyarországon sokkal összetettebb és mélyebb, minthogy egy ilyen nyúlfarknyi cikkben erre rávilágíthatnánk. A bevallott egyharmad, az vígan 3 negyed. A fiatalok legtöbbje nem vesz szoftvert, inkább cserél, letölt, hozzájut valamilyen forrásból. Akik most rájuk fújnak, azok pontosan ugyanezt csinálták anno a c64-es időkben, meg az Amiga korában, nem beszélve a VHS másolatokról, amely ugye a 99-2000 környékéig teljesen behálózta a magyar valóságot, hogy így fogalmazzak. Másrészt az idősebbek nem tudják használni az okostelefont, ergo szól a fiának, vagy a szomszéd gyereknek aki – lásd az első pontot.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Telekom Stopigram: nyerj okostelefont!

ked ápr 9 , 2013
  Az elsőség nagyszerű érzésére épül a Magyar Telekom új Facebook játéka, a Stopigram. A koncepció lényege – a jól ismert gyerekjáték analógiájára -, hogy a naponta kihirdetett fotókategóriákat az érdeklődők „lestoppolhatják”, azaz egy napra kisajátíthatják. A játékosok a versenybe a saját fotóikkal nevezhetnek az Instagram képmegosztó alkalmazás használatával, az […]
ZX-81

És még ez is...