Amit nem látsz, azt nem is tudod megütni

MuhammadAliAz IFS blogjában, egy korábbi bejegyzésében Charles Rathmann elemző már írt a cégvezetés rejtelmeiről. A szakember a témát annyira fontosnak érzi, hogy visszatért rá, és egy szemléletes példával próbálja bemutatni, hogy mi történhet akkor, ha nem látja a cégvezetés valós időben a vállalat folyamatait, s az azokkal kapcsolatban felmerült kihívásokra nem tud időben reagálni.

Mint írja az agilitásra a sport világában találhatók a legjobb példák, hiszen a versenyzőknek azonnal és folyamatosan reagálniuk kell a verseny, a mérkőzés eseményeire. Rathman szerint, a változó körülményekhez való alkalmazkodás egyik legnagyobb alakja Muhammad Ali volt. Az egyik legfontosabb erénye, ami teljesen egyedivé tette Alit, az a képessége volt, ahogy kitért az ütések elől. Nemcsak a lábmunkája volt hihetetlen, de úgy volt képes elhajolni, hogy azzal kikényszerítette, hogy az ellenfelei Ali ütőtávján belülre kerüljenek. Ebben a pillanatban az ellenfél karja ki volt nyújtva egy félresikerült ütés végén, védtelenül hagyva a fejét, s ezt a pillanatot használta ki Ali, akinek ilyenkor villámgyorsan, négyszázad másodperc alatt talált be a horogja. KO.

Egy ilyen kontra véghezviteléhez szükséges a figyelem összpontosítása az ellenfél helyzetére, a mozgás pontos koordinálására és az időzítés tudatosságára, amire csak a legnagyobb profi sportolók képesek. Rathman szerint pontosan ezek azok a képességek, amelyekre szüksége van a menedzsereknek, a nagyvállalatok vezetőinek.

Készen kell állniuk arra, hogy gyorsabban reagáljanak a fenyegetésekre, mint a konkurencia, gyorsabban használják ki a kínálkozó lehetőségeket. S mily véletlen, az IFS Business Agility Series információs sorozata pontosan ezekkel a képességekkel vértezi fel a vállalatok vezetőit.

Már egy középméretű vállalat számára is életbevágó, hogy folyamatosan kövesse a világ változását, tudja mi történik a vállalaton belül, lássa a beszállítók helyzetét, és követni tudja a vevői igények változását. Alinak csak az egyetlen egy ellenfelére kellett összpontosítania a ringben. Tudta mennyi idő van még a gongig. Egy modern vállalat igazgatójának összehasonlíthatatlanul több dologra kell összpontosítania. Ahogy Ali képtelen lett volna becsukott szemmel megütni az ellenfelét, ugyanúgy képtelenség egy olyan vállalati, piaci problémát megoldani, amelyet nem észlelnek – állítja az elemző.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

Így lesz szuper a privát felhőd VI.

sze szept 3 , 2014
5. Ne feledkezz meg a felügyeletről és a biztonságról! A privát felhő bevezetéséhez szorosan hozzátartoznak a biztonsági megoldások, amelyekről szintén gondoskodnunk kell. A privát felhők biztonságának fenntartásához a NetIQ CloudAccess megoldást ajánlja a Magyarországi Képviselet. A termék biztonságos alkalmazáselérést tesz lehetővé a cégen belülről és kívülről egyaránt, mivel egypontos bejelentkezést […]
felhő

Friss, ropogós