Amazon, Apple, Alphabet, Facebook: „túl sok hatalmuk van”

USA kongresszusAz amerikai törvényhozók egy része úgy gondolják, hogy túl nagy a hatalomra és befolyásra tett szert a négy legnagyobb amerikai internetes cég – az Amazon, az Apple, az Alphabet és a Facebook.

Jeff Bezos, az Amazon, Tim Cook, az Apple, Sundai Pichar, az Alphabet – a Google anyavállalata -, illetve Mark Zuckerberg, a Facebook vezetője telekonferencián válaszolt azokra a kérdésekre, amelyeket a képviselőház igazságügyi bizottságának politikusai vetettek fel. A meghallgatás meghirdetett témája a négy óriásvállalat „uralkodó helyzetének megvitatása” volt. A négy vállalati vezetőnek azzal a váddal kellett szembenéznie, hogy cégeik tisztességtelen versenypolitikát folytatnak, túl nagy a hatalmuk és a befolyásuk, és ez nemcsak a potenciális vetélytársaknak, hanem a fogyasztóknak is árt. A négy vezető a maga igazát hangsúlyozta. Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója úgy fogalmazott, hogy cége büszke amerikai vállalkozás, Cook, az Apple vezérigazgatója azt hangoztatta, hogy az okostelefonokat is gyártó vállalat egyetlen piacon sem élvez egyeduralkodó helyzetet, az Amazon alapítója pedig az élettörténetét és az alapvető vállalati filozófiáját mutatta be.

A képviselők a cégek középszintű vezetőitől és a versenytársaktól beszerzett belső levelezésekre és más, több mint egymillió dokumentumra hivatkozva azt állították, hogy mind a négy cég a fogyasztókra nézve ártalmas vállalatpolitikát folytat. David Cicilline demokrata párti képviselő, az igazságügyi bizottság trösztellenes albizottságának elnöke szerint az általuk alkalmazott gyakorlat sok esetben az amerikai gazdaság egészére káros. A Rhode Island-i politikus hangsúlyozta: ez a négy vállalat vállalkozásokat bátortalanít el, munkahelyeket tesz tönkre, árakat emel, és ront a minőségen. „Egyszóval: túl sok hatalmuk van” – szögezte le. Az Amazon esetében a törvényhozók különösen kifogásolták a harmadik féltől származó áruk internetes forgalmazásának körülményeit. Megállapították: a harmadik féllel „rosszul bánnak, kihasználják és félresöprik”. Erre reagálva Bezos csak annyit mondott: nem tudja garantálni, hogy az Amazon alkalmanként nem sértett törvényt.

Sem a képviselőházi bizottságnak, sem az albizottságnak nincs hatásköre ahhoz, hogy intézkedéseket foganatosíttasson a négy nagy tech-vállalat ellen, de javaslatot tehetnek változtatásokra a sokak által elavultnak ítélt trösztellenes törvényben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Sületlenségeket posztolt, a Twitter felfüggesztette ifjabb Trump fiókját

szo aug 1 , 2020
ShareTweetPinShareA Twitter átmeneti időre felfüggesztette Donald Trump legidősebb fiának a fiókját, mert megítélésük szerint az ifjabb Donald Trump megsértette a médium szabályzatát. Ifjabb Trumpot azt követően függesztették fel 12 órányi időtartamra, hogy a mikroblogon közzétett egy videót, amely a hidroxiklorokin nevű szer előnyeit taglalta. A hidroxiklorokint malária és néhány súlyos […]
ifjabb Donald Trump

És még ez is...