mínuszos.hu

Aludj, ha nem akarsz beteg lenni!

alvásNaponta legalább öt óra alvás csökkentheti számos krónikus betegség kialakulásának kockázatát ötven év felett – derült ki egy hosszú távú, nagy léptékű új kutatásból, amelyről a BBC közölt összefoglalót.

Amellett, hogy az egészségügyi problémák megzavarhatják az ember éjszakai alvását, már önmagában a nem megfelelő mennyiségű alvás is intő jel, sőt kockázat lehet. Arra már van bizonyíték, hogy az alvás segíti a test és az agy regenerálódását és megújulását, de az továbbra is rejtély marad, miért számít pontosan az, hogy hány órát alszik valaki.

A PLoS Medicine orvostudományi folyóiratban publikált tanulmány szerzői nyolcezer brit köztisztviselő egészségügyi állapotát és alvási szokásait követték nyomon kikérdezéssel, egyes esetekben pedig alvásfigyelő okosórák használatával. Húsz éven keresztül figyelték, hogy a résztvevők közül kinél alakult ki valamilyen krónikus betegség, például cukorbetegség, rák vagy szívbetegség.

Kiderült, hogy azoknak, akik ötvenéves koruk körül naponta öt órát vagy annál kevesebbet aludtak éjszakánként, harminc százalékkal nagyobb eséllyel lett valamilyen egészségügyi problémájuk, mint azoknak, akik napi hét órát aludtak. A tanulmányból az is egyértelművé vált, hogy azok, akik kevesebbet aludtak naponta, nagyobb eséllyel haltak meg a vizsgálat ideje alatt, többségében krónikus betegségeik következtében.


 

Exit mobile version