Állítólag tudatosan vásárlunk, pedig csak csórók vagyunk

 

A digitális forradalom a karácsonyfa alatt is tetten érhető: az idei év egyik slágerajándéka minden bizonnyal a tablet lesz, bár a lapostévé továbbra is őrzi népszerűségét – derül ki a Cetelem előrejelzéséből. Míg korábban már novembertől jártuk a boltokat ajándékokért, a tapasztalatok alapján a vásárlási roham évről évre később indul. Év végi „beszerzéseinket” inkább az ünnepek előtti két-három hétre időzítjük és ebben az időszakban a legnépszerűbb az áruhitel is, derül ki a Magyar Cetelem adataiból. Míg az értékesebb meglepetésekhez áruhitelt veszünk fel, a kisebb ajándékokat egyre gyakrabban hitelkártyával fizetjük ki. A nehezebb gazdasági körülmények hatására tudatosabban vásárolunk, amit jól mutat, hogy egyre többen vadászunk az év eleji akciókra. Míg négy-öt éve az év első hónapjaiban üresen kongtak az üzletek, az utóbbi időszakban egyre népszerűbbek az újévi leárazások. „A karácsonyi dömpinget követő kiárusítások évről-évre erősödő forgalmat generálnak, idén januárban a Cetelemnél húsz százalékkal több áruhitelt vettek fel, mint tavaly év elején – álítja Lukácsi Zoltán, a társaság marketing igazgatója.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Nem reaktorral, hanem Preactorral erősít a rEVOLUTION

csü nov 29 , 2012
ShareTweetPinShare  A rEVOLUTION Software Kft. felvette termékpalettájára a Preactort, a világ egyik vezető termelésirányítási megoldását, amely a gyártó és termelő vállalatok termelés-optimalizálását támogatja. A rendszer használata hozzájárul a termelékenység növekedéséhez, a nyersanyag-beraktározási igény csökkenéséhez, a munkafolyamatok javulásához, valamint a szállítási határidők pontosabb betartásához és ennek révén az ügyfélkiszolgálás hatékonyságának növeléséhez. „A […]

És még ez is...