mínuszos.hu

Állítólag bajban vannak az okostelefongyártók

okostelefon-gyártásJelentősen rontotta az okostelefonok idei globális kiszállításával kapcsolatos előrejelzését az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat.

A cég előrejelzése szerint az okostelefonok globális szállítása 6,5 százalékkal, 1,27 milliárd darabra csökkenhet az idén. Három hónappal korábban még kisebb, 3,5 százalékos eséssel számolt a piackutató. Az IDC szerint a visszaesés „a rekord inflációnak, a geopolitikai feszültségeknek és más makrogazdasági kihívásoknak a következménye, amelyek jelentősen visszavetették a fogyasztói keresletet.” Az idei visszaesést jövőre azonban már 5,2 százalékos növekedés követi. Az IDC szakértői az okostelefon-kiszállítások 4,5 százalékos csökkenését várják az ázsiai és csendes-óceáni térségben (Kína és Japán nélkül), míg a korábbi előrejelzésben még három százalékos növekedés szerepelt. Kínában 12,5 százalékos esést becsülnek.

Az okostelefon-kiszállítások idei legnagyobb csökkenése Közép- és Kelet-Európában lesz, 17,4 százalékkal az előrejelzés szerint. Az Egyesült Államokban 0,3 százalékkal, Kanadában pedig 3,2 százalékkal nőhet, míg Nyugat-Európában 0,7 százalékos csökkenhetnek az eladások idén tavalyhoz képest. Az IDC szerint az 5G kommunikációs hálózatokat támogató okostelefonok eladásai várhatóan 23,6 százalékkal nőnek idén. A teljes forgalom több mint felét, 54 százalékát teszik majd ki, ami mintegy 688 millió darabnak felel meg, az átlagáruk (ASP) pedig 616 dollár lesz. Az IDC hosszabb távon azzal számol, hogy 2026-ban az 5G modellek adják majd a kiszállítások 79 százalékát, amikor az átlagár 444 dollárra csökken. A 4G modellek átlagos ára idén várhatóan 176 dollár lesz, 2026-ban pedig 106 dollár.


 

Exit mobile version