Államosították az IdomSoftot

 

A Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató (NISZ) Zrt. 100 százalékos tulajdonába került az IdomSoft Informatikai Zrt., miután aláírták a részvényvásárlásról szóló dokumentumot – közölte a NISZ Zrt. az MTI-vel. A tranzakció a Gazdasági Verseny Hivatal jóváhagyását követően, 2013 első negyedévében zárulhat le – tették hozzá. Az IdomSoft állami informatikai rendszereket működtet, így például felel a választások lebonyolításának informatikai hátteréért, működteti a valasztas.hu honlapot. A kormány november 6-án határozatot hozott arról, hogy megvizsgálják az IdomSoft közvetett állami tulajdonba vételének lehetőségét annak érdekében, hogy egyes, az állam működése szempontjából kiemelt fontosságú informatikai rendszerek működtetése, illetve folyamatos fejlesztése a jelenleginél költséghatékonyabb, ugyanakkor magasabb biztonsági szintű legyen. A cél az volt, hogy a vállalat a NISZ tulajdonosi joggyakorlása alá kerüljön, és a nemzeti fejlesztési miniszter szakmapolitikai felügyelete mellett működjön. A kormányhatározat szerint a tranzakcióra legfeljebb 1,5 milliárd forintot szánt a kabinet.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Next Post

iPatika: mobilon a patikák

vas dec 23 , 2012
  iPatika néven új szolgáltatás indul, az alkalmazás segítségével mobileszközön is hozzáférhetővé válnak a magyarországi patikák elérhetőségei – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) az MTI-vel. A szolgáltatás digitális térképen jeleníti meg valamennyi közforgalmú, fiók és intézeti gyógyszertárat, így a felhasználóhoz legközelebb eső patikát is. Emellett tájékoztatást ad a kiválasztott gyógyszertár […]

Friss, ropogós