Alig lesz karácsony okostelefon nélkül

 

2012 harmadik negyedévének végéig összesen közel 800 ezer új okostelefon talált gazdára itthon, és ez a szám a karácsonyhoz közeledve vélhetően átlépi majd az egymilliós küszöböt. 2012 karácsonyának egyik slágerterméke az okostelefon lesz. Az idei magyarországi eladásokkal együtt így már 2,9 millióra nőhet a hazai okostelefonok száma, ami az évek óta stagnáló aktív – azaz használatban lévő – 8,7 milliós teljes készülékállomány 33 százalékát jelenti. Ezzel pedig a környező országokhoz viszonyítva élen jár a magyar piac, de még mindig messze vagyunk az Egyesült Államokban már 2011-ben elért 50 százalékos penetrációs szinttől — állítja a eNET – Telekom: Jelentés az internetgazdaságról című elemzése. A bővüléshez az is hozzájárulhat, hogy mobilszolgáltatók hagyományosan az év utolsó egy hónapjában szerzik a legtöbb új ügyfelet – ez a szám az NMHH adatai szerint tavaly a három szolgáltatónál együttesen meghaladta a 120 ezret, és várhatóan idén se lesz alacsonyabb – az előfizetések többségéhez pedig általában valamilyen új eszköz is társul. Az okostelefon térhódítása globális léptékben is elképesztő ütemű. 2012 során csak az év harmadik negyedévében világszinten 181,1 millió darab okostelefont értékesítettek, szemben a tavalyi év azonos időszakában eladott 115 millió darabbal. A 308 millió fős amerikai piacon 2012 harmadik negyedévéig 234 millió aktív mobiltelefon volt használatban, amelyből 120 millió, azaz több mint 50 százalék már okostelefon volt.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Ráfért a reparálás az Oktatási Hivatal honlapjára

pén nov 30 , 2012
ShareTweetPinShare  Intézménykeresővel és kérdezőfelülettel bővült az Oktatási Hivatal (OH) új honlapja, a felhasználók nem csak emailen tehetik fel kérdéseiket, hanem A pedagógus ügyvédje és a Hivatal válaszol szolgáltatáson keresztül is. Princzinger Péter, az OH elnöke a közleményben kiemelte: a korábbi információk mellett számos adathoz, dokumentumhoz sokkal könnyebben férhetnek hozzá a […]
ZX-81

És még ez is...