Álhírekre is épített a demokrata párti kampány

Álhírekre épített demokrata párti kampány miatt veszített a 2017-es szenátorválasztáson Alabamában Roy Moore republikánus szenátorjelölt, az ügyben vizsgálat indult – derült ki amerikai sajtóinformációkból. Moore a hamis hírekre épülő kampány következtében hajszállal ugyan, de veszített a demokrata párti jelölttel, Doug Jonessal szemben. Az ügyet elsőként a The New York Times című lap tárta fel, de több amerikai médium is foglalkozik vele. A sajtóinformációk szerint a demokraták finanszírozták egy ál- civilszervezet létrehozását és kampányát, amely a Facebook és a Twitter közösségi médiumok oldalain indított kampányt „Szárítsuk ki Alabamát”címmel az alkoholtilalom bevezetéséért. A szervezet a közösségi médiában Moore-t biztosította támogatásáról, azt a hamis látszatot keltve, mintha Moore programjában szerepelt volna az alkoholtilalom bevezetése. Matt Osborne, veterán demokrata párti aktivista – aki részt vett a hamis kampányban – azt nyilatkozta a The New York Timesnak, hogy mivel szerinte a republikánusok sem takarékoskodtak a trükkökkel a kampányban, ezért a demokratáknak muszáj volt ilyen módszerekkel élniük. „Ha nem ezt teszed, akkor gúzsba kötve táncolsz” – fogalmazott az alabamai demokrata aktivista, hozzátéve, hogy „ez morális kötelesség volt, bármibe is kerüljön”.

A The New York Times korábban azt derítette ki, hogy két közösségi médium, a Facebook és a Twitter – egy számítógépes biztonsággal foglalkozó cég részvételével – hamis profilokat hozott létre, amelyek azt a látszatot keltették, hogy oroszok működtetik. Valamennyien támogatásukról biztosították a republikánus szenátorjelöltet, így azt a látszatot keltve, hogy Moore megválasztása orosz érdek lenne. Ezzel részben megosztották a republikánus szavazótábort, részben hitelteleníteni próbálták s republikánus politikust. Jonathan Morgan, a kiberbiztonsági cég vezetője a szenátus hírszerzési bizottsága előtt el is ismerte ezt, az erről szóló dokumentumok a The New York Times birtokába jutottak. Az állítólagos orosz támogatásról szóló kampányt Reid Hoffman, a LinkedIn közösségi portál milliárdos alapítója, a Demokrata Párt egyik nagy anyagi támogatója finanszírozta. Hoffman a napokban bocsánatot kért a szerinte „rendkívül zavaró” kampány finanszírozásáért. Jones, a választás demokrata párti győztese azt állítja, hogy nem tudott az álhír-gyártásról és az álhírekkel folytatott kampányról, és a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) vizsgálatát kérte.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Digitális ügyfélélmény: az ügyfél is részt akar venni a játékban

pén jan 11 , 2019
ShareTweetPinShareAz SAP Center for Business Insight szakértői öt trendet azonosítottak, amely a következő évtizedben meghatározza a digitális ügyfélélményt, és így a hazai vállalatoknak is iránymutatással szolgál. A vásárlók már nem csupán passzív befogadók vagy felhasználók, de akár kreatív alkotóként vagy éppen „termelőként” is csatlakozhatnak az üzleti modellhez. Az előbbire példa, […]
kosár, vásárló

És még ez is...