mínuszos.hu

Alapkövet tett le Maglódon a Magyar Posta

Posta MaglódLetették a Magyar Posta Központi Csomagfeldolgozójának alapkövét Maglódon.

A Magyar Posta Zrt. közleménye szerint zöldmezős beruházással több tízmilliárd forintból épül a csomagfeldolgozó. Az új üzemcsarnok 38 ezer négyzetméter alapterületű, több mint kétszer akkora, mint a fóti logisztikai üzem. A csarnokot 80 ezer négyzetméternyi külső burkolt terület és 140 ezer négyzetméternyi zöldterület veszi körül. Az üzem két oldalán 84 dokkoló- és 24 szintbeli ipari, valamint két extra kaput helyeznek el, amelyek a kézbesítő járművek, illetve a szállító kamionok kezelését, a csomagok rakodását segítik majd.

Az üzemben egyidőben akár 120 kézbesítő jármű kezelhető. A telephelyen mintegy nyolcszáz fő foglalkoztatását tervezi a posta. A jövő év októberére elkészülő ingatlan Magyarország legnagyobb automatizált csomagfeldolgozója lesz. A tervek szerint 4 fővárosi és 19 vidéki üzem működését fogja majd össze. A most épülő üzembe automata csomagszortírozó rendszert is telepít a Magyar Posta. A szortírozó rendszer óránként akár 32 ezer darab csomag feldolgozására lesz képes.

A Magyar Posta MPL+ programjának keretében mintegy 50 milliárd forintból újítja meg a teljes postai logisztikai infrastruktúrát, automatizálja a működést, és informatikai megoldásokat épít be. 2023-ig országosan 23 depóból álló logisztikai hálózatot alakít ki (19 vidéki és négy fővárosi üzemmel), amely a középtávon várhatóan megduplázódó csomagmennyiséget is képes lesz, akár a kiugró időszakokban is rugalmasan kezelni.

2022 elejéig a tervezett 19 depóból már tíz megépült, további hat építése pedig folyamatban van – olvasható a posta közleményében.


Exit mobile version