Akikre büszkék vagyunk: Két magyar gimnazista megy az ISEF-re

Kovács Nóra AnnaKét gimnazista vesz részt a világ legnagyobb középiskolásoknak szóló tudományos versenyén, a Nemzetközi Tudományos és Mérnöki Vásáron (International Science and Engineering FairISEF), amely május 14. és 19. között zajlik az Egyesült Államokban, a Texas állambeli Dallasban. Az idei ISEF-en a világ különböző országaiból több mint 1700 középiskolás diák száll versenybe az összesen majdnem kilenc millió dollárnyi díjakért. A magyar delegációt Pazsák Zsófia, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezetőigazgató-helyettese vezeti.

A MISZ közleménye szerint Kovács Nóra Anna, a 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díjasa Rusty nevű projektjével indul. A diák egy teljesen új viszonyulásmódot hozott létre a környezetszennyezési károk csökkentésére, amelyet Társadalmi Tükör Technológiának nevezett el. A Rusty nevű prototípus képfelismerésre és feldolgozásra optimalizált kisméretű robotok segítségével észleli és monitorozza az eldobott hulladékokat. Ez a technológiai tükör nagyban hozzájárulhat a társadalmi önreflexió felélénküléséhez és ahhoz, hogy élettereink autonóm módon tisztábbak és a természettel harmonikusabbak legyenek – olvasható a tájékoztatóban.

Barna Benedek László, aki szintén a 31. Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny első díjasa, UV megvilágító berendezés fejlesztése fotokémiai ligand kapcsoláshoz elnevezésű projektjével a mérnöki technológia területén mutatja be tudását. Az UV-Covbel orvostechnikai és gyógyszerkutatási berendezés a fehérjék jelölésére szolgál, ez az úgynevezett ligand alapú fotokémiai jelölés. A fehérjét az UV-led megvilágítja, ezáltal egy olyan jelölés jön létre a fehérjén, amely hosszú ideig tart és sokáig vizsgálható.

A rendezvényt 1950-ben hívta életre az amerikai Society for Science & the Public (Társaság a Tudományokért és a Társadalomért) elnevezésű nonprofit szervezet. A versenyt az Intel 1997 óta szponzorálja kiemelt támogatóként azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a matematikai és természettudományos területeken elért eredmények fontosságára, valamint középiskolás tanulók millióit ösztönözze olyan kutatásokra és találmányok kifejlesztésére, amelyek pozitív hatást gyakorolnak mindennapjainkra, életünkre.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az e-számlázás gyors terjedését vetíti előre egy nemzetközi felmérés

pén máj 5 , 2023
ShareTweetPinShareBár a cégek jelentős része még mindig papíron bocsát ki számlát, többségük már használ vagy rövid időn belül alkalmazni fog elektronikus számlázást. A Grant Thornton nemzetközi üzleti és tanácsadó cég elemzői szerint biztató, hogy a térség vállalatainak általános törekvése, hogy minél kevesebb kézi közreműködéssel juttassák el a vevőikhez a számlákat. […]
Grant Thornton

És még ez is...