Adócsalással és pornográfia terjesztésével vádolják az Apple-t

 

Az importvámok fizetésének megkerülésével és pornográfia terjesztésével vádolja az Apple-t a fogyasztóvédelmi jogászok egyesülete Kínában. Az állami támogatású kínai jogász szövetség alá tartozó szervezetet a jogi kérdésekkel foglalkozó központi napilap, a Facse Zsipao idézi terjedelmes cikkében. Az egyesület azzal vádolja az amerikai óriásvállalatot, hogy az a világhálót és internetes boltját felhasználva kerüli meg a Kínában kereskedő külföldi vállalatokra vonatkozó előírásokat, és nem fizet importadót a kínai lakosoknak eladott szoftverei után. A szervezet vezetője, Ho San a jogellenes gyakorlat felfüggesztésére szólította fel az Apple-t, mondván: az állami előírások alól egyik cég sem vonhatja ki magát. A vállalatot korábban a Zsenmin Zsipao pornográf tartalmak terjesztésével gyanúsította meg. A központi pártlap szerint a vállalat internetes áruházában, az Apple Store-ban kínált alkalmazások szolgáltattak platformot a tiltott tartalom eléréséhez, korábban pedig – a Hszinhua hírügynökség állítása szerint – hasonló tartalmú elektronikus könyvek tucatjai is letölthetők voltak a virtuális áruházban — írja az MTI.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Egyre mobilabbak az internetezők

csü máj 23 , 2013
  Az asztali PC-k folyamatosan csökkenő szerepét e téren jól látható módon a mobil eszközök, így notebookok, mobiltelefonok és legújabban táblagépek veszik át – derült ki a GfK Hungária Digital Connected Consumer felmérésének legfrissebb adataiból. Az okostelefonok térhódításával ugrásszerűen nőtt az interneten telefonon keresztül eltöltött idő. A különböző hordozható számítógépek […]
internet

És még ez is...