mínuszos.hu

ACE Telecom: internettelefon a váci önkormányzatnak

ZX-81

 

Az ACE Telecom nyerte meg a „Telefon és internet szolgáltatás beszerzése Vác Város Önkormányzatának Polgármesteri Hivatala, valamint intézményei számára” tárgyban indított közbeszerzési pályázatot. Október 15-én adta át a vállalat az új hálózatot, amely 222 telefonkészüléket kapcsol össze, valamint 23 önkormányzati fenntartású intézmény 44 telephelyén biztosít internetelérést. Az új infrastruktúra mintegy 45 százalékos megtakarítást jelent a váci önkormányzatnak, miközben hatékonyabb munkavégzést és kapcsolattartást tesz lehetővé. Ezzel az együttműködéssel az ACE Telecom tovább erősítette jelenlétét Vácon, ahol három éve szolgálja ki lakossági és vállalati ügyfeleit, illetve saját irodával is rendelkezik. „A telefonhálózat – a kiírás követelményeinek megfelelően – a korábbi infrastruktúrára épült: a kisebb intézmények döntően négymellékes alközpontjai megmaradtak, ezeket VoIP átalakítóval egészítettük ki, így ezek is alkalmassá váltak az ip-alapú telefonos kommunikációra. Az így igénybevett VoiceNet szolgáltatáson belül minden ügyfél ingyenesen kommunikálhat, így az önkormányzati intézmények is egymással. Ennek köszönhetően az önkormányzat további jelentős összeget is megtakaríthat a telefonálás költségein. Elengedhetetlen volt a számhordozás kérdésének megoldása is, így az intézmények továbbra is az eddig megszokott számaikon érhetőek el” – mondta el Farmosi Attila, az ACE Telecom ügyvezetője.

Exit mobile version