Nagyon-nagyon, de tényleg nagyon óvatosan kritizálja az oktatáspolitikát az Együtt a Jövő Mérnökeiért Szövetség elnöke, Ábrahám László.
Már napjainkban is komoly nehézségeket okoz a szakemberhiány, aminek a hosszú távú megoldása vitathatatlanul a magyar gazdaság érdeke — áll a szövetség közleményében. Ábrahám ezért az elkövetkező időszak legfontosabb teendőjének azt látja, hogy az általános- és középiskolákban országosan megvalósulhasson egy olyan program, amely gyakorlatiasan, közvetlen módon, érdekesen és figyelemfelkeltően nyújt betekintést a diákok számára a mérnökszakma világába. Hozzátette, ehhez szoros együttműködésre van szükség a vállalkozói, illetve a közszféra között, hogy valóban célt érjenek az erőfeszítések. Ábrahám szerint sokan, sokféle programot hirdettek, illetve valósítanak meg a természet- és műszaki tudományok népszerűsítése, a mérnöki pálya megismertetése érdekében. (Érdeklődtünk, hogy melyek lehetnek azok a programok, amelyekre gondolt, de nem kaptunk a kérdésünkre érdemi választ. A -szerk- megj.) Azonban ezek a kezdeményezések gyakran nem érnek el szélesebb kört, a hatások nem erősítik egymást, és az eredmények, tapasztalatok a többség számára „rejtve maradnak”. Ezen muszáj változtatni, és akár állami, kormányzati támogatás bevonásával egységesíteni, országos szintre emelni a mérnök szakma iránti érdeklődés növelését.
A szövetség elnöke hozzátette, hogy az állami, kormányzati szerepvállalás azért is lenne hasznos a mérnöki pálya népszerűsítésében, mert annak köszönhetően az iskolák is jobban bevonhatóak lennének a szakmai programokba. Jelenleg ugyanis komoly kihívást jelent a piaci szereplők számára a tanintézményekkel való kapcsolatfelvétel, együttműködés. Ennek oka részben az iskolák, a tanárok túlterheltségéből fakad, illetve abból, hogy számos megkeresést kapnak, és nehezen igazodnak el a különböző programlehetőségek közt, sokszor kényszerként tekintenek rájuk. Egy egységesebb, minden résztvevő által támogatott együttműködés és a felek érdekeit figyelembe vevő ösztönző rendszer kidolgozása lehetne a megoldás. Olyan, ami mérhető módon, a szakma közös céljait támogatva segíti a szemléletformálást, a tudásmegosztást és ezzel párhuzamosan a következő mérnöknemzedék kinevelését. (Sajnos a közleményből nem derül ki, hogy az egységesebb, minden résztvevő által támogatott együttműködés milyen mértékben csökkentené a tanárok túlterheltségén, Gyanítjuk csak növelné. A -szerk- megj.)
Eléggé nyilvánvaló, hogy szövetség elnökének javaslatai, óvatos óhajai csak a figyelemfelkeltésre elegendők -már, ha egyáltalán-, a megoldás nem a kormányzati beavatkozás, illetve nem így. Segítünk. Az iskolákat vissza kell adni az önkormányzatoknak, a tankerületeket (azt a sok kis KLIK-et, amelyet az egy nagy helyett hoztak létre) be kell zárni. Be kell fejezni az iskolák egyházi kezelésbe adását, az állami iskolákat az egyházi intézményekkel minimum azonos mértékben kell támogatnia anyagilag az államnak. Be kell fejezni a tananyagok, a tantervek központosítását, vissza kell adni a pedagógusok önállóságát. Radikálisan csökkenteni kell a pedagógusok óraszámát, azonnal könnyíteni kell az adminisztrációs terheiken. Jelentősen, de differenciáltan növelni kell a pedagógusok bérét. Olyan pedagógus életpályamodellt kell kidolgozni, hogy a legrátermettebbek válasszák pályájuknak a tanítást. Elég nyilvánvaló, hogy rövid távon ezek az intézkedések sem képesek helyrehozni azt az ámokfutást, amit a Hoffmann, Czunyiné, Palkovics fémjelezte orbáni-parraghi oktatáspolitika okozott, de öt-tíz év alatt talán.