ABB: növekvő rendelésállomány, javuló cashflow

cash-moneyAz ipari robotgyártással foglalkozó svéd ABB bejelentette, hogy 2014 második negyedévében erősen megnövekedett a rendelésállománya és jelentősen javult a működési cashflow. Az alacsonyabb működési EBIDTA marzs főként az Energetikai Rendszerek (PS) divízió projektjeihez kapcsolódó nehézségekre vezethető vissza — áll a társaság közleményében. A 10,6 milliárd dollár értékű rendelésállomány4 14 százalékkal (a bázishoz viszonyítva 13 százalékkal) haladta meg a 2013 hasonló időszakában mért szintet. A kisebb volumenű, rendszeres megrendelések terén gyorsuló ütem, míg a nagy megrendelések terén hetven százalékot is meghaladó növekedés volt tapasztalható. A pozitív növekedési lendület minden régióban uralkodó tendencia.

“Tavaly októberben piaci térhódításra, innovációra és expanzióra alapozott organikus fejlődésről beszéltünk, ami most meghozta az eredményeket”- jelentette ki Ulrich Spiesshofer, az ABB vezérigazgatója. Hozzátette, a célzott intézkedéseink sikeresek és jelentős szerepet játszanak a rendelésállomány erősödő növekedési ütemében. A második negyedében ígéretes növekedést tapasztaltunk a legnagyobb piacainknak számító Egyesült Államokban és Kínában is.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Elindult az NVI új internetes oldala

hét júl 28 , 2014
ShareTweetPinShareElindult a Nemzeti Választási Iroda (NVI) új, az önkormányzati választás információival feltöltött internetes oldala pénteken. A valasztas.hu oldalon megjelentek a választás lebonyolítását meghatározó jogszabályok szövegei, így többek között az alaptörvény, a választási eljárásról szóló törvény, a nemzetiségek jogairól szóló törvény, valamint a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló jogszabály. Az […]

És még ez is...