mínuszos.hu

A zene segíthet a gyenge olvasás előrejelzésében

Olvasó gyerekből lesz a gondolkodó felnőttAz ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar kutatói új módszert dolgoztak ki a ritmusérzék felmérésére, amely előre jelzi a gyerekek olvasási és helyesírási teljesítményét. Az eljárás lehetővé teszi a veszélyeztetett gyerekek korai szűrését és fejlesztését.

A nyelvnek, mint a zenének is, ritmusa van. Van, aki ezt a ritmust könnyedén felismeri, másnak azonban kitartó figyelemre és sok gyakorlásra van szüksége, míg követni tudja, márpedig ezen is múlhat, mennyire tud majd pontosan és gyorsan olvasni és írni. Egyre több gyerek küzd olvasási nehézségekkel, pedig minőségi olvasás nélkül nehéz jól teljesíteni az iskolában. Az olvasási nehézségek kialakulásának hátterében a kutatók szerint az idői feldolgozás problémája állhat.

„A beszélt nyelvnek a zenéhez hasonlóan ritmusa és tempója van, és agyunk ennek az akusztikai mintának a felismerésével képes olyan előrejelzéseket tenni, amelyek megkönnyítik az elhangzottak pontos észlelését. Ha ezt a ritmust és tempót nem, vagy csak gyengén érzékeljük, akkor reprezentálni is pontatlanul fogjuk – ez pedig gyenge olvasást jelent” – áll az ELTE közleményében. Az elmúlt évtizedekben a szakemberek felfigyeltek arra is, hogy a gyengén olvasó gyerekeknek nehézségeik vannak a zenei ritmusok észlelésével, produkciójával is: nehezebben tudnak például különböző ritmusokat visszatapsolni, rosszul követik a hallgatott zene tempóját.

Több kutató is felvetette annak a lehetőségét, hogy a gyerekeket korán, még az olvasástanulás kezdete előtt ritmusfeladatokkal szűrjék. A gyenge ritmusérzék mint rizikófaktor korai felismerése lehetővé tenné, hogy a veszélyeztetett gyerekek kiemelt figyelemben, célzott fejlesztésben részesüljenek.

Kertész Csaba doktorandusz és Honbolygó Ferenc egyetemi adjunktus olyan ritmikai tesztet fejlesztettek ki, amellyel a ritmusérzéket tudják vizsgálni. Az úgynevezett „tapping” (kopogási) feladat során elsőosztályos gyerekeket arra kértek, hogy a hallott metronómhanggal vagy zenei részlettel harminc másodpercig együtt kopogjanak, majd az inger befejezése után további harminc másodpercig folytassák a kopogást. Ehhez digitális dobpadot használtak, amellyel nagyon pontosan lehet mérni a ritmustól való eltéréseket, de azt is, mennyire egyenletes a kopogás.

Két évvel később, amikor a gyerekek már harmadik osztályba jártak, a vizsgálatot megismételték. A kutatók mérték a gyerekek olvasási és egyéb kognitív képességeit, például a rövidtávú emlékezetüket és nonverbális intelligenciájukat is. Az eljárás eredményesnek bizonyult: a tapping feladatban mutatott elsőosztályos kopogás előre jelezte a harmadik osztályos olvasási és helyesírási teljesítményt. A közlemény szerint azok a gyerekek, akik az első vizsgálat során egyenletesebb kopogást produkáltak, két évvel később folyékonyabban és pontosabban olvastak, emellett még a helyesírásuk is jobb volt, függetlenül a nonverbális intelligenciájuktól, a szókincsüktől és a rövidtávú emlékezetüktől.

„A feltárt kapcsolat a ritmusérzék és az olvasási folyamatok között több szempontból is jelentős. Egyrészt bizonyítékkal szolgál arra, hogy az olvasási nehézség korai felismerése szempontjából lényeges a gyerekek ritmusérzékének vizsgálata. Másrészt felveti a lehetőségét az olvasási készség ritmikus foglalkozásokkal való fejlesztésének” — mutattak rá a kutatók.


 

Exit mobile version