A volt kolléga, nem feltétlenün jó kolléga

felmondasAmikor egy cég és egy alkalmazott útjai elválnak, a távozó munkatársnak vissza kell adnia a céges eszközeit, például telefonját vagy számítógépét, és elvinnie a személyes tárgyait az irodából. A fizikai eszközökkel teljesen egyértelmű a helyzet, de a virtuális javakra már nem fordítanak mindenhol ekkora figyelmet. Pedig komoly kockázatokat jelenthet, ha egy exkolléga a távozása után is hozzáfér a céges erőforrásokhoz és adatokhoz, esetleg lehetősége volt arra, hogy magával vigyen fontos információkat. Szakértők szerint a kockázat egyszerűen minimalizálható. Számos vállalatnál bevett gyakorlat, hogy a hivatalos felmondást tartalmazó e-mailt másolatban elküldik az it-részlegnek is, így az illetékesek is tudnak arról, hogy vissza kell venniük az alkalmazott laptopját és pendrive-jait, illetve meg kell szüntetniük a hozzáférését a rendszerhez.

Ez az eljárás ugyanakkor nem törli el az összes kockázatot, amit egy volt alkalmazott okozhat. Maradhatnak még fenyegetések például abban az esetben, ha a hozzáférések követése nem központosított, vagy ha a munkatárs olyan felhőalapú fiókokat is elért, mint például a Google Docs, illetve akkor is, ha esetleg megosztott és ezáltal anonim rendszergazdai jogosultságokkal is rendelkezett. A fenti kockázatok orvosolhatók olyan eszközökkel, amelyeknek egyéb területeken is hasznát látja a vállalat. Az általános hozzáférések biztonságát például felhasználóközpontú, szerepalapú megoldásokkal, illetve egypontos bejelentkezéssel lehet erősíteni. A rendszergazdai jogosultságok megfelelő használatáról pedig egy, a kiemelt hozzáférések felügyeletére kialakított szoftver segítségével gondoskodhat a vállalat.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Új ADATA SSD: kétmillió órás használat az első hibáig

pén aug 26 , 2016
Az ADATA Technology bemutatta az Ultimate SU800 SATA 6 Gb/s 3D NAND SSD meghajtóját, amely a legújabb fejlesztésű 3D NAND termékcsalád része. Az ADATA úgy döntött, hogy lecseréli az összes SSD termékét 3D NAND típusúra – a hétköznapi felhasználástól egészen az ipari termékvonalnál is. Az Ultimate SU800 egy középkategóriás, 3D […]

És még ez is...