A Volánbusz helyközi járatain lesz készpénzmentes fizetés

VolánbuszÜtemesen halad a készpénzmentes fizetést biztosító berendezések telepítése a Volánbusznál: már minden harmadik autóbuszon elérhető az elektronikus fizetés, ősz végéig pedig a tervek szerint a társaság valamennyi helyközi járatának fedélzetére felkerül a POS-terminál.

A Volánbusz Zrt. azt közölte, a cég idén nyár elején kezdte meg a készpénzmentes fizetés kiterjesztését valamennyi helyközi járatára. Június vége óta már mintegy kétezer autóbuszra került fel a POS-terminál, és országszerte tizenöt szerelőcsapat dolgozik folyamatosan azon, hogy mind az 5330, helyközi közszolgáltatást ellátó buszon elérhetővé váljon az elektronikus jegy- és bérletváltás.

A terminálok nemcsak bankkártya, hanem a fizetésre alkalmas applikációval rendelkező okoseszközök (telefon, okosóra) használatát is lehetővé teszik. A MÁV-Volán-csoport az utaskiszolgálás folyamatának gyorsulását és a működési költségek csökkenését is várja a szolgáltatásfejlesztéstől. A vállalatcsoport bízik abban, hogy a fedélzeti elektronikus fizetés bevezetése hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen vegyék igénybe a közösségi közlekedési eszközöket.


 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A budapesti Madách gimnázium példát mutat

ked aug 27 , 2024
  A VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium tantesülete úgy döntött, hogy a digitális eszközöket nem veszik el a tanulóktól, mert az iskola pedagógiai célja a digitális kultúra helyes használatára való nevelés, nem pedig a tiltás. „Szeretnénk mindenkit megnyugtatni, hogy a digitális eszközöket – (iskolai) laptop, mobiltelefonok – a tanítás előtt (a […]
VII. Kerületi Madách Imre Gimnázium tanrtestületének közleménye

És még ez is...