A Virgo System üzemelteti május 31-ig az EÉR-t

arveres-aukcioA napokban jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben, hogy 2015 december 22-én a Virgo System Informatikai Kft.-vel kötött szerződést az Elektronikus Értékesítési Rendszer (EÉR) alkalmazásszintű üzemeltetésének fejlesztői és szakértői támogatására a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium. A tavaly kiiírt tender becsült értéke 16 millió forint volt, a nyertes társaság 15,58 millió forintos ajánlattal nyerte el a megbízást. Az EÉR üzemeltetése tavaly nyáron kikerült a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. feladatköréből, ezért a közbeszerzési eljárást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium bonyolította le.

Az EÉR 2016. március 09-én 14.00 és 16.00 óra között rendkívüli rendszerkarbantartás és verziófrissítés miatt nem lesz elérhető — áll a rendszer honlapján

A közbeszerzés tárgya az EÉR üzemeltetésén kívül, a megrendelő által feltárt, használat közben kiderített rendszerhibák okainak feltárása, javítása, a megrendelő által megrendelt kisebb fejlesztések azonnali elvégzése, az elvégzett fejlesztések átadása a szerződés aláírása napjától kezdődően 2016. május 31. napjáig terjedő időszakban. A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb ajánlatot az Appello Tanácsadó és Szolgáltató Kft. tette, 15,96 millió forinttal, de indult a tenderen a PearWilliams Hungary Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., a RUN-IT Informatikai és Befektetési Tanácsadó Kft., és a Revolution Software Kereskedelmi Kft. is.

Az EÉR egy olyan online felület, ahol a Magyarországon felszámolási eljárás alatt álló gazdasági társaságok, illetve civil szervezetek vagyontárgyainak nyilvános értékesítése történik. Az értékesítések nyilvános pályázat útján vagy árverés keretében történnek, amelyeket az értékesítésért felelős felszámolóbiztos hirdet meg a Cégközlönyben.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

A legnagyobbak nyomdokában a Starschema

hét márc 7 , 2016
ShareTweetPinShareA magyar tulajdonú Starschema Kft. bekerült az amerikai Inc. üzleti magazin által kiadott ötezer leggyorsabban növekvő európai vállalkozás listájára. A Big Data és üzleti intelligencia (BI) technológia fejlesztésekkel foglalkozó cég az összetett rangsor 1590. helye mellett saját kategóriájában, az egymillió euró éves árbevétel feletti magyar it-cégek között a leggyorsabb ütemben fejlődő vállalkozás […]

És még ez is...