mínuszos.hu

A világ bajait az illegális szoftverek okozzák

windowsKözvetlen kapcsolatot tárt fel a kibertámadások által a világgazdaságnak okozott károk és az illegális szoftverek terjedése között a Microsoft Digital Crimes Unit, az amerikai IDC informatikai és távközlési piackutató vállalat, valamint a Szingapúri Egyetem közösen készített tanulmánya. A tanulmány szerint a vállalkozásoknak világszerte 2014-ben mintegy 500 milliárd dollárt kell az illegális szoftverekre telepített vírusok okozta károk elhárítására fordítani. Ebből 127 milliárd dollár mehet el a biztonságos működés fenntartására és 364 milliárd dollár az adathalászat kivédésére. Az egyéni felhasználók, becslések szerint, 25 millió dollárt költöttek tavaly a biztonsági rések felszámolására és 1,2 milliárd órát töltöttek el a káros programok miatt megbénult számítógépeik javításával. Az is kiderült, hogy a felhasználóknak annak ellenére is csak 43 százaléka frissíti vírusirtóját, hogy 60 százalékuk szerint a vírussal fertőzött szoftverek leginkább az adatbiztonságot veszélyeztetik, és mintegy ötven százalékuk tart az illegális tranzakciókból, az emailek, közösségi oldalak, bankszámlák feltöréséből származó anyagi kártól — írja az MTI.

Exit mobile version