A videojátékok okosítanak, de gondokat is okozhatnak

video-jatekA videojátékok fejlesztik a kognitív és vizuális képességeket, de a hosszas játék magatartásbeli gondokat okozhat – derült ki két tanulmányból. A játék nemcsak a vizuális képességeket javítja, de ezek elsajátítását is – állapították meg az amerikai Brown egyetem kutatói, akiknek tanulmánya a PloS One tudományos folyóiratban aktuális számában jelent meg. „A nagy mennyiségű vizuális «edzés» a játék által segítheti az agy konszolidációs mechanizmusainak tökéletesítését, egyebek között a fejlett vizuális képességek kialakulása terén” – vélik a kutatók. „Sokan még ma is időpocsékolásnak tekintik a videojátékokat, holott a kutatások kezdik feltárni a jótékony hatásukat” – jegyezte meg Aaron Berard, a tanulmány egyik szerzője.

A tanulmány arra nem tér ki, hogy a videojátékokkal való játék javítja-e összességében a tanulási képességeket. A nagy-britanniai Oxfordi Egyetem egy másik kutatása szerint azok a gyermekek, akik naponta három óránál többet játszanak videojátékokat, hajlamosabbak a hiperaktivitásra, a verekedésre vagy az iskolai tanulmányok elhanyagolására. Ezek a magatartásbeli problémák a játékkal eltöltött időtől, nem pedig a játék típusától függenek – mutattak rá a tanulmány szerzői, akik nem találtak összefüggést az erőszakos játékok és a való életben tanúsított agresszív magaviselet, illetve a gyermek iskolai eredményeinek romlása között. Az oxfordi szakemberek úgy vélik, hogy napi egy óránál rövidebb játék pozitívan hathat a gyermek viselkedésére – olvasható a Psychology of Popular Media Culture című folyóiratban megjelent tanulmányban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Bemutatták a BOOKR mesetabletjét

ked ápr 7 , 2015
ShareTweetPinShareBemutatták csütörtökön a BOOKR könyvesbolt mesetabletjét, amelyen negyven mese olvasható, hallgatható és interaktív játékra is lehetőséget ad. Horváth Dorka ötletgazda a csütörtöki sajtóeseményen elmondta, a BOOKR Kids mesetárában klasszikus és modern történetek kelnek életre olyan színészek előadásában, mint Básti Juli vagy Szacsvay László. A Móra Kiadóval együtt az elérhető könyvek tárát […]
ZX-81

És még ez is...