A vártnál nagyobb mértékben fog csökkeni a reklámpiac

 

Magyarországi médiapiaci körkép 2011 címmel elkészítette átfogó jelentését a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság számára a Mrs. White Media Consulting Kft. Az elemzés szerint a médiafogyasztási szokásokat illeti, az elhúzódó gazdasági válság a médiafogyasztásra jóval kevésbé hatott, mint a reklámköltésekre. A tévénézés mértéke magas szinten stagnál, a rádióhallgatás napi mértéke is konstans, de a lapolvasottság és példányszám területén folytatódik csökkenés, az internet-penetráció és internetfogyasztás ellenben nő – ha a korábbinál kisebb mértékben is. A jelentés megállapítja, hogy a reklámbevételek súlya csökkenő tendenciát mutat. A 2008-as 51 százalékról 45, illetve 47 százalékra csökkent a reklámbevételek súlya a médiavállalatok árbevételén belül az elmúlt két évben, és piaci szereplők e trend folytatását valószínűsítik. Ez azt jelenti, hogy a hirdetői piac negatívabban reagált a válságra, mint a médiavállalatoknál lecsapódó fogyasztói költések. 2012 reklámpiaca lassan indult, ami azt vetíti előre, hogy a 7 százalék csökkenés helyett akár kétszámjegyű csökkenés is bekövetkezhet éves szinten a hirdetési piacon — olvasható az NMHH Médiapiaci tanulmányában.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Az Internet sosem lesz biztonságos

ked júl 10 , 2012
  Alex Kirk, a Sourcefire biztonsági kutatója szerint az információ biztonsági problémák sosem fognak megszűnni, kivéve akkor, ha az Internet alapjaiban változik meg. Szerinte naiv dolog azt hinni, hogy a bűnözést el lehet tüntetni az Internetről, és bárki aki ezt hiszi, az nem érti a technológiát. „Nem lehet megoldani az […]
ZX-81

És még ez is...