A vártnál kisebb mértékben csökkentek a pc-eladások

ibm-pcA vártnál jóval kisebb mértékben csökkent a harmadik negyedévben a személyi számítógépek (pc) értékesítése a világpiacon — írja az IDC nyomán az MTI. A harmadik negyedévben 78,519 millió személyi számítógépet értékesítettek a világpiacon, 1,7 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbi 79,905 milliónál, a csökkenés azonban kisebbnek bizonyult a várt 4,1 százaléknál. Az értékesítések vártnál jobb alakulásában, a második negyedévhez hasonlóan, elsősorban a vállalati számítógép kereslet növekedése játszott meghatározó szerepet. A legnagyobb gyártók, a Lenovo, Hewlett-Packard (HP), a Dell, az Acer és az Apple mind növelték eladásaikat a harmadik negyedévben, a csökkenés teljes egészében a kisebbekre korlátozódott.

A számokat részben az növelte, hogy megemelkedett azoknak a gépeknek az eladása, amelyek táblagépként és pc-két is használhatók. Nagy növekedés volt tapasztalható emellett a belépő szintű személyi számítógépek, például a „Chromebook” gépek forgalmában is. A fejlett régiókban, az észak-amerikai és európai telített pc-piacokon változatlanul érzékelhető volt, de már csökkenő mértékben a Windows XP operációs rendszer lecserélésének forgalomnövelő hatása. Az eladások fő hajtóerejének azonban a táblagép piac telítődése, valamint a vállalati eszközberuházásoknak a javuló gazdasági kilátások miatt beindult növekedése bizonyult. A feltörekvő régiókban változatlanul csökken a pc-kereslet, a belépő szintű modellek széles választékának megjelenése azonban segített valamelyest visszaterelni a vásárlói érdeklődést a táblagépekről a személyi számítógépekre.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Next Post

Megérkezett az LG F60

ked okt 14 , 2014
ShareTweetPinShareTegnaptól Magyarországon is kapható az LG F60 okostelefonja, a vállalat 4G/LTE-s mobilkínálatának legújabb tagja, amely többek között négymagos processzorral és az LG új kezelőfelületének előnyeivel kívánja meghódítani a 4G/LTE hálózatra váltó felhasználókat. A készülék 4G LTE támogatással, 1,2 GHz-es négymagos processzorral és az Android 4.4 KitKat operációs rendszerrel rendelkezik. A […]

És még ez is...